"Életünk minden pillanatában egyik lábunk a tündérmesék földjén, másik lábunk pedig a mélységes szakadék szélén áll."

2010. július 12., hétfő

Menekülnék a semmibe...

Ha lehetne elfutnék minden gond elől és sose néznék vissza, de nem menekülhetek egész életembe... Nem vagyok a szavak embere sokkal inkább írni szeretek. Sokkal egyszerűbb mint beszélni, mert így átgondolhatom mit szeretnék közölni a külvilággal, szépen csak a lényeges részeket, de nem mindenki tud olvasni a sorok között ezért néha csak utalok a valós eseményekre, van aki észre veszi és van aki el olvassa, de nem érti. Olyan ember vagyok aki inkább hallgat, mert az igazság fáj és nem szeretek fájdalmat okozni azoknak, akiket szeretek. Sokáig nem mertem írni, mert féltem, hogy megbántok valakit, azt hiszem ott rontottam el, hogy nyilvánossá tettem a blogomat és ezáltal utat nyitottam mindenkinek az életem rejtelmes kis zugaiba és volt, hogy olyat is le írtam, amit valójában nem is éreztem csak szerettem volna ha azt érzem, de ezzel nem csak benneteket olvasókat vezettem félre, de saját magamat is sikerült becsapnom. Attól, hogy nem beszélünk valamiről még nem biztos, hogy nem érezzük. Már nem félek! (csak egy kicsit) Hangulat ember vagyok, képes vagyok pillanatok alatt teljesen megváltozni, ami nem éppen kellemes, mivel ilyenkor a dolgokhoz való hozzá állásom is más, lehet amit addig fontosnak tartottam most már egyel talán nem is érdekel. Általában itt kezdődnek a gondok, mert akik azért szerettek mert olyan voltam, és most más vagyok, ami megijeszti az embereket, mert én folyton más és más vagyok, napról napra megváltozom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése