"Életünk minden pillanatában egyik lábunk a tündérmesék földjén, másik lábunk pedig a mélységes szakadék szélén áll."

2010. február 26., péntek

Ébren álmodom...

/"Az a fajta álom volt, aminek minden pillanatát elhittem."/
 Az őrület és a teljes befordulás határárán állok... Már ébren is álmodom a suli alagsorában volt az informatika óránk és akkor egyszer csak el mélyültem és csak néztem ki a fejemből s közben a képzeletem otromba tréfát űzött velem a Doriszt véltem látni és ebben a látomás szerű valamiben ő ott volt és velem én megöleltem és sírtunk, aztán arra riadtam, hogy becsengettek és a szemem továbbra is nyitva volt, de se kép se hang mint aki mélyen alszik... nagyon hiányzik a Dorisz, olyan egyedül érzem magam....
 Ami még tartja bennem a lelket az Weu, bár ő sincs közvetlen velem, de még is nála jobban talán még senki nem értett meg, amióta...jó hogy van ő nekem és remélem nyári szünetbe tudunk találkozni, nagyon jó lenne. Ezt a rajzot is ő készítette nekem, szerintem nagyon jó lett nekem tetszik! Köszönöm, hogy vagy nekem Weu!
A Dávid is nagyon hiányzik, ma épp felkaptam a vizet mikor is megkérdeztem tőle msn-en, hogy "már nem szeretsz?" erre egy ilyen választ kaptam "de, csak már nem annyira" Ő.Ő:( na mondom szép, de szerencsére utána írta, hogy imád, de ez akkor is szíven ütött. Azért remélem Vasárnap el tudok menni hozzá, mert már 2 hete nem láttuk egymást... :(

2010. február 24., szerda

Mi jellemez engem?

/"A művészetben az ember vagy "látó", vagy "vak". De a "látó" bizonyítékai semmit sem érnek a "vak" számára."/
Ma rajz órán az volt a feladat, hogy rajzoljunk valamit, ami ránk illik illetve minket jellemez, én ezt a sebesült madarat rajzoltam, ami nem nagyon nyerte meg a tanárúr tetszését... ezért kellett még rajzolnom valamit pontosabban egy babát ...
Miközben alkottam meg jött a következő rajzomhoz az ötlet, nem tudom, de velem ez úgy szokott lenni, hogyha elbambulok akkor megjelenik egy kép amit muszáj lerajzolnom különben elfelejtem. Nah az új rajzomat így képzeltem el: van egy ember akinek az arcához van nőve egy fehér maszk és azt próbálja leszakítani/lefeszíteni, de képtelen rá mivel a maszk hozzá nőtt és már folyik a vére oldalt, de az az álarc csak az arcával együtt jön le... a maszkon pedig látszik a fájdalom, amint szabadulni akar tőle, de teljesen tehetetlenül... Ennek a rajznak az értelme szerintem valami olyasmi, hogy az életben mind maszkba élünk mint a robotok bájos mosoly az arcunkon, akkor is ha a szívünk romokban, de ebben a rajzban az alak megpróbál megszabadulni ettől a képzeletbeli maszktól, ami persze nem sikerül neki ezért rettenetes fájdalmat érez... Remélem minél hamarabb sikerül megrajzolnom ^^

2010. február 23., kedd

Kreatív Blogger


1.: Nos, köszönöm szépen Byanca Brightmore és Punk Zombiee!
2.: Kiteszem a logót az oldalra.
3.: Belinkelem, akitől kaptam.
Punk Zomiee  Byanca Brightmore
4.: Írnom kell 7 dolgot magamról.
5.: Tovább adom ezt 7 blogtársamnak.
6.: Belinkelem ide a blogjukat.
7.: Megjegyzést hagyok náluk, hogy tudjanak a díjról.

7 Dolog rólam:
-A legjobb barátom 1 macska volt.
-Utálok énekelni.
-Nem szeretem a kétszínű embereket.
-Allergiás vagyok a csokira az eperre meg egy-két embere. 
-Imádom a zongorákat és a régi autókat. 
-Nem szeretek magamról beszélni.
-Nem hiszek a jó emberekben, csak a tündérekben ;)
Akiknek tovább adom a díjat:






|A sorrend nem számít az összes blog csodálatos| :)

2010. február 22., hétfő

Saját Készítésű Pólóm

 

Ez egy szar mese!

/"Álmodunk a reményről, változásról, tűzről, szeretetről, halálról, és egyszer csak bekövetkezik. Az álom valóra válik, és végül a válasz az élet nagy kérdéseire úgy bukkan fel, mint felkelő nap a hegyek mögül. Oly sok küzdelem, hogy az értelmét, a célját megleljük, végül egymásban találjuk meg azt. A közös átélt mesébe illő és e világi élmények. Alapvető emberi vágy, hogy megtaláljuk a hozzánk tartozókat, hogy kötődjünk, és hogy érezzük szívünk mélyén, hogy nem vagyunk egyedül."/
 Egyre többet veszekedünk a Dáviddal, én próbálok normális lenni, de mindig tesz egy megjegyzést, amin én kibukok, mert rohadtul tudd fájni egy két jó indulatú megjegyzése és akkor megint én vagyok a bunkó, ha megsértődöm rajta, de nem tudok mit tenni... 
A Doriszban, pedig csalódtam olyan dolgokat csinál, amiket soha sem gondoltam volna róla és rossz látni, hogy ez történik vele mert én nagyon szeretem és fáj, hogy tudom tönkreteszi magát!
Asszem ez egy szar mese...de még szarabb, hogy tudom ez az én mesém és én tehetek róla.

5 hónapja szeretem

Tegnap(Vasárnap) voltunk 5 hónaposak a Dávidal... de nem láttam :( mert anya nem engedett el, miután jól össze vesztem vele, és nem is tervezi, h elenged, nagyon csúnyákat mondott nekem :'( Már nagyon elegem van az anyámból, mintha nem is azt akarná, h nekem legyen jó, hanem inkább, h nekem is legalább olyan rossz legyen mint neki, vagy én nem tudom :( Annyira rossz ez így, utálom magam... A Dávidal a vasárnapot veszekedéssel indítottuk, ami nem volt valami kellemes, mivel messze is vagyunk egymástól és még marakodunk is ez nem lesz így jó, nagyon hiányzik... 
A Dorisszal is egyre kevesebbet beszélek...
úgy érzem senki sem ért meg engem...
És tegnap butaságot csináltam szokásomhoz híven, pengét ragadtam és tiszta vér lett minden :(
Közben pedig ez az irományom született:
2010 Február 21.
Ma vagyunk 5 hónaposak és nem tudom látom e még valaha...
Rossz így ez az élet, már nincs kiért élnem, így hát pengét ragadok már nem fáj semmi sem...
Tudom, hogy ő szeret és nem ezt akarná, de nélküle az életem borzalmas szenvedés...
Hiányzol nagyon kérlek gyere vissza...
Csak még 1x ölelni akarlak...
Szeretni foglak örökké!
-----------------------------------------------------------------
Kicsit depis, de ez van :(

Teljesen át alakítottam a kishúgom :O

/"Egy kis smink, egy kis hajvágás, egy kis tupír és késszem van a bjutifúl girl!"/
Hülyén hangzik, de most tök büszke vagyok magamra xD mert én vágtam le a tesóm haját meg minden :D és sztem elég jól sikerült :$ Sokat dob az emberen egy kis smink és egy jó frizura...
Azért is szeretem volna fodrász lenni, hogy szebbé tegyem az emberek külsejét, de sajnos ugye bár, már nem fodrásznak tanulok hála anyámnak -.-", de mindegy kezd tetszeni ez a rajzolosdi is, de sztem nem sokat érek vele az életben. 
De ez van, nem nagyon van más választásom :(

2010. február 19., péntek

Közép pontban a halál!

/"A halál nem a vég. A halál soha nem lehet a vég. A halál az út. Az élet az utazó. A lélek a vezető. Amikor az utazó fáradt és kimerült, a vezető arra utasítja az utazót, hogy tartson egy hosszabb vagy rövidebb pihenőt, és azután újra kezdődik az utazó útja"/ 
 Szerintem nem az a kérdés mi van a halál után, hanem az, hogy mi van előtte? Sokat gondolkodom a halálon, de keveset beszélek róla. De van egy visszatérő álmom, amit nem hagyhatok szavak nélkül, álmomban egy ködös tisztáson vagyok és egy ágyban fekszem és haldoklom az álmom már régóta csak ennyi, de tegnap álmomban miközben az ágyban fekve láttam magam mozdulatlanul, egyszer csak eleredt az orrom vére.. én hiszek az álmokban, de nem tudom ez mit akar jelenteni... Bár néha tényleg olyan mintha én már rég meghaltam volna és már, csak egy lelketlen bábú vagyok...

2010. február 18., csütörtök

Egy jó barátnő története: Az igaz szerelem

 
Az igaz szerelem.
|írta: LoloPop WEuGirl|
Egy őszi napon egy fiú és egy lány egymásba szerettek. Kapcsolatuk azonban nemvolt problémamentes , ugyanis a lány annyja ellenezte a kapcsolatukat. Ezért a lány és a fiú minden nap egy titkos búvóhelyen találkozott, úgytűnt működik ez a terv s titokban marad szerelmük.
De mint minden titokra erre is fényderült . A lány annyja megtudta a csavargást és eltiltota a fiútól.
De a lány nemnyugodott s másnap ismét találkozott a fiúval.
Csókkal búcsúztak el  s már a következő titkos találkozót is megbeszélték, mielött elváltak volna egymástól a fiú egy gyöngysort adott a lánynak majd útjaik elváltak.
A lány sikeresen hazaért de a fiút baleset érte.
A lány hirtelen rosszul lett szívébe mintha kést szúrtak volna érezte hogy a fiúnak baja esett.
Futott ahogy csak bírt , egyre gyorsabban és gyorsabban de hirtelen megállt s reszketett .
Meglátta a fiút aki vérbefagyva feküdt a földön . A fiúra hajolt ölelte csókolta beszélt hozzá meghalgatta a szívverését és úgyhalotta még él. Újraélesztette a fiú felnyitotta szemét s a lányra nézett akinek könny csordult arcán . Megfogta a kezét s ezt mondta neki: - Most elmegyek, ne sírj utánam hidd el jókezekbe kerülök és újra találkozni fogunk.  Majd lehunyta szemét. A Lány tudta hogy meghalt a fiú s hiába kérte a fiú hogy ne sírjon nemtudott uralkodni magán s zokogni kezdett a fiú holttestét ölelte s reszkezve borult rá. Annyja rátalált a lányra s elkeseredve látta hogy a lány mennyire szerette a fiút !
Ekkor jött rá arra hogy milyen az igazi szerelem .
A fiút eltemették s a lány nembírt magányosan élni .
Egy hónap elteltével a lány a fiú sírjához indult, de útközben rosszul lett pont azon a helyen ahol a fiú meghalt.  Összerogyott s a földre zuhant  . Arcán mosollyal s könyel halt meg.

Boldognak érzem magam..

/"Az élet nem tökéletes az élet egy rossz vicc, amit senki sem ért és nem talál viccesnek!"/
Becsukom a szeme és a szépre gondolok a régi emlékekre. Arcokat látok, azoknak az arcát akik szeretnek és megbecsülnek engem, pedig ismernek és még is :) Elég volt a depiből, nem futhatok folyton a gondok elöl, inkább megbarátkozom velük, mert egyik gondtól csak a másikig jutok... De boldog vagyok, és végre tudom mi az ami igazán boldoggá tesz! Az a tény, hogy van aki szeret és én viszont szeretem..

***IciPicI DóóRísZz***
|rólam|
|"Nagyon szeretlek.Nagyon hiányzol.Mindennél jobban szeretném hogy vissza gyere de tudom képtelenség ,bele kell/kellet törődnöm .Nagyjából már megértetem hogy a további minden napjaimat nem veled fogom eltölteni ,viszont ez nem azt jelenti hogy a barátságunk közé tudna állni az a röpke(kb.)70 km .Megoldható létezik tömeg közlekedés meg e fajta járművek ,szeretném ha lejönnél hozzám vagy találkoznánk tudom nem annyira rendszeresen de párszor jó lenne .Te vagy a leges legjobb barát nőm<3"|
***ReGiee***
|rólam|
|"Sok barátom van. De ebből csak 1 embert tudok a legjobb barátnőmnek nevezni.
Viktória
Baráti körünkben Sátánnak hívjuk. Lehet rá számítani ha baj van vagy ha csak beszélni szeretnénk valakivel ő meghallgat minket:)"|
***LoloPop WEuGirl***
|rólam|
|"Vikivel is beszéltem nagyon jó barátnőm igaz hogy még nem találkoztunk de rá mindig számíthatok !!!Benne megbízom furcsa  szinte "mindenkinél" jobban bízom
benne .Sokszor  ha rosszkedvem van  ő az aki megvigasztal !!! (Adriánon és még pár emberen kívül) Viki KÖSZÖNÖM HOGY MINDIG SZÁMÍTHATOK RÁD !!!!"|
***Dávid*** 
 |"I love You"|
Ide nem is kell idézet, elég annyi, hogy szeretlek már lassan fél éve ;) és csak te kellesz...

2010. február 17., szerda

Egy Icipici Lány Hatalmas Nagy Szíve

"Az örök barátságot még a nagyon sok távolság se tudja megszakítani!"
 A Drága Doriszom nagyon szép bejegyzést írt a barátságunkról, csak úgy áradtak a könny cseppek a szememből, amikor végigolvastam a blog bejegyzését... :( Nem írok újat, mert nem sok érdekes dolog történik velem mostanság és a kifejezéseket sem találom, amelyek pontos definíciót adnának az érzelmeimről és a hangulatomról, bután hangzik de úgy érzem haldoklik a lelkem! :( Egyedül rengeteg sok gonddal vagyok a világban, de valójában nem vagyok egyedül mindenem meg van, csak képtelen vagyok értékelni és ez a gond, mert én már feladtam mindent... az álmaimat fiókba zártam és a kulcsot kihajítottam az ablakon jó messzire, és csak a fájdalom maradt, ami éget idebent...
"Együtt jóban bajban... Nem volt más még magasabbra följebb jutottunk... Mindenki látta mi nem is erre a világra valók voltunk... De volt célunk, volt egy álmunk... Helyünket megtaláltuk... A porban, füstben, zajban... A sorstól kaptunk szárnyat ijesztő magasságban szartunk a nagyvilágra... Ez ettől volt szép."

2010. február 14., vasárnap

Egy csodálatos 7

/"Én tudós vagyok, nem hiszek a csodákban"/
Egy csodálatos 7, amit azokkal töltöttem, akik fontosak nekem..
Csütörtökön a Szaszával meg a Regivel találkoztam vettünk energia italt meg dumáltunk egy jót! :)
Pénteken az általános iskolába mentem és találkoztam a Nikivel meg a Szandival jó volt őket újra látni! És bulizni egy jót! Már nagyon kellett, igaz a zene rémes volt és nem lehetett rá normálisan táncolni, de azért így is meg izadtunk és dőlt a hülyeség...
Szombaton, pedig jött az életem egyetlen szerelme és előre hoztuk a valentin napot, jó volt csak apám hozta a formáját -.-"  De végül is mindegy jó napvolt, csak hamar el ment :(
Vasárnap ezt a napot idegeskedéssel kezdtem mivel holnap suli és nagyon nem akarok menni meg megint egy 7 az életem nélkül, de ez is jó nap volt anyával meg a húgaimmal elmentünk vásárolni meg gyorsétterembe...
De sajna egyre inkább úgy érzem nincsen értelme ennek az egésznek! Az a suli ahová most járok időpocséklás, mert nem fogom tudni elvégezni és nem is akarom... :(

2010. február 12., péntek

Egy szebb holnapért...

Egy szebb holnapért...
|Írta: Nyitrai Viktória| 
 
Mikor lehunyod a szemed,
Mond mit látsz?
Emlékeket s a múltat?
De ha mind elmerülünk az emlékek tengerében, 
S nem lesz senki, aki foglalkozzék a jelenel,
A jövő ködbe vész...

Mikor kinyitod a szemed,
Mond mit látsz?
Szenvedést s ez a jelen!
Nincs már remény, és senkit sem érdekel a jövő,
Holnap már tán nem is lesz holnap,
S vége mindenek...

De nem hibáztat senki,
Mert önző vagy, mint minden ember,
Kit csak saját jóléte és boldogsága érdekel,
S nem érdekli kin tapos át, 
Mert ez egy átok, melyről csak mi tehetünk!

♥Draw with Me?♥

2010. február 9., kedd

Valentin Nap

/"Boldog valentin napot, minden kedves blog olvasónak!"/
De mi is pontosan az a valentin nap és ki mit gondol róla:
Szent Bálint napján tartják főleg az angolszász országokban a Bálint-nap (angolul Valentine's Day) ünnepét, amely Magyarországon az angol név közvetlen átvétele miatt sokak számára mint Valentin-nap vált ismertté és az utóbbi másfél évtizedben népszerűvé. Ezen az ünnepen a szerelmesek megajándékozzák szerelmüket.
A szokás eredete, hogy Szent Bálint a 14.században a jegyesek és fiatal házasok védőszentjévé vált Angliában és Franciaországban. Ennek a szentről elterjedt egyik történet képezte az alapját. E szerint mielőtt keresztény hite miatt II. Claudius császár idején kivégezték, Bálint a hite erejével a börtönőre vak leányának visszaadta a látását. Mielőtt – a hagyomány szerint – február 14.-én kivégezték, búcsú üzenetet küldött a lánynak, amelyet így írt alá: „A Te Bálintod.” Ez a Bálint-napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata.
Forrás: wikipedia


/"Úgy teszek, mintha élnék,
Pedig csak egy baba vagyok
a polcon ülve, szép ruhában,
üres szemmel, merev háttal,érzéketlen mosolygással,
a távolba révedve lebénultan figyelek,
  de jöttödre porcelánszívem megremeg."/

Űr van bennem...

/"Mikor együtt voltunk, úgy éreztem nincsen határa a hülyeségnek"/
Sok hülyeséget csináltunk együtt a Dorinával, olyanok lettünk mint a testvérek sőt inkább már ikertestvérek... És talán ezért hiányzik nekem ennyire, de úgy érzem el kell őt engednem, csak így lehetünk boldogok, bután hangzik, de azt mondják, ha valakit tényleg szeretünk azt elengedjük, remélem találsz új barátokat Dorisz és találsz majd valakit, akinek még nálam is jobban eltudod mesélni a bánatod, örömöd és sokkal több hülyeséget fogtok majd csinálni, mint mi ketten... :'( Nagyon hiányoznak a hülyeségek, amiket együtt csinálunk és legbelül tudom, nem lesz még egy olyan barátnőm mint, amilyen te voltál! Egyedül maradtam egy sötét és üres szobában a falak pedig tele vannak emlékekkel, amelyek már csak kínoznak engem! Hiányoztok és ezt az űrt a szívemben nem pótolhatja már semmi...

2010. február 8., hétfő

Tiszta vizet a pohárba!

/"Az élet csalódásai közt oly jólesik gyönyörködni, ha csak gondolatban is, egy-egy nemes jellemben, egy-egy tiszta érzelemben és a boldogság képeiben."/
Sokad gondolkodtam azon mit rontottam el, hogy ennyire utálnak az osztálytársaim...
Már iskolába sem akartam menni, mert gyűlöltem azt, ahogy bántak velem mint egy gonosz béna nyomorékkal, aki sok rosszat tett, de én nem csináltam semmit! És tényleg nem mivel kiderült, hogy a volt osztálytársaim keze van a dologban, még a 8.b-s osztálytásaim-é.. ő miattunk utálnak és nem szólnak hozzám, mert hazugságokat terjesztenek rólam! Ma jöttem rá, mikor is a barátnőm a Regina ezt mesélte nekem:
/"A Jenny ma a suliba megkérdezte tőlem, hogy össze vesztem e veled, mert hogy te azt mondtad rám meg a Jennyre, hogy rohadt kurvák vagyunk"/
Hát én sosem mondtam volna, ilyet főleg nem rátok! Nem tudom, mit ártottam a Szandrának, Timinek meg a többi tirpáknak, meg annak a Katának, akit nem is ismerek, de állítólag neki szidtam a legjobb barátnőmet, hát nem jó? -.-" De azért a mai napom sem volt annyira rossz kiderült, hogy lehet át mehetek másik osztályba abba, amelyikbe a Regi is jár.. hát jó lenne ha átvennének! :)

2010. február 7., vasárnap

Csodás nap volt!

 /"Minden perc, amit veled töltök, arra ösztökél, hogy töltsek veled még egyet!"/
Szombat reggel a 7:26-os busszal mentem Pápára. Már nagyon vártam ezt a napot, mivel nagyon hiányzott nekem a barátom. Bár a hó egész nap szakadt és dermesztően hideg volt, de nem érdekelt ha megfázok, csak újra láthassam őt! Csak egy pillanatig! Találkoztunk a pályaudvaron és elmentünk hozzájuk, nagyon jó volt vele lenni és átölelni már nagyon hiányzott az ölelése... De egyre inkább csak azon kattogott az agyam, hogy mindjárt mennem kell és ő itt marad és és és én elmegyek nagyon fájt majdnem sírtam, de vissza tudtam tartani szerencsére, nem lett volna jó ha a na azzal ér véget, hogy én neki állok bömbölni, hogy milyen szar nekem... 
Hát nem! Erősnek kell lennem! 
Azt mondják az igaz szerelem erős, hát remélem a miénk elég igaz, ahhoz hogy sokáig szeretni tudjuk egymást! :) Ha már a barátság egyes emberekkel múlni látszik...boldog vagyok, hogy vagy nekem! :)

Elegem van!

 Elegem van! - De nem tehetek semmit!
Nem érdekel már semmi! - Nem tudom mit tegyek!
Nem akarom, hogy fájjon! - De mégis fáj!
Jönne már a halál! - De még nincs itt az ideje!
Hagyatok élni! - De ne hagyatok egyedül! 
===================================

!!!Sírva fekszem, s sírva kelek!!!
!!!Nincs senki e világon ki ért és lát engem!!!

Láthatatlan rácsok.

 
/"Senki sem törődik azzal, hogy megmentse a világot, mert mindenki fütyül a világra."/
Mindenkinek kell valaki, akit szerethet és megölelhet, és amíg ez meg van, addig nem értékeljük, de mikor elveszik tőlünk ezt a kis keveset... na akkor megtudjuk milyen rossz is ha nincs senki, aki szeret, megölel és mikor rossz napod van, és úgy érzed mindenki utál és csak egy teher vagy a szeretteid számára, ő ott van és a füledbe súg egy rövid és egyszerű szót, melynek a jelentése felszabadítja a lelket és valami leírhatatlan boldogság kerít a hatalmába, ez az egyszerű szó a:
/"Szeretlek"/
Nincs annál jobb, ha tudjuk van valaki ebben az elcseszett világba, aki akkor is szeret bennünket, ha hülyeségeket csinálunk és képes arra, hogy megbocsáltson. Az életben kell egy biztos pont, mely védelmet sugároz felénk, ha veszélyben érezzük magunkat és mégis szabadok vagyunk mert nem érezzük a kötöttséget, de mégis tudjuk itt a helyünk! De én most rabnak érzem magam egy kalitkában, mely borzasztóbb mint bármi a világon, ez a kalitka félelemből, dühből és csalódottságból épül és elzár mindentől, amit/akit szeretek. Csak egy út van a menekvésre, de ahhoz nem vagyok elég bátor... :(
De ez nem mehet így sokáig hétről-hétre egyre nehezebb és csak a hétvégéket várom, mikor szabadnak érezhetem magam, mert azzal vagyok akit szeretek, de a hétvége rövid és utána megint kezdődik minden előröl...

2010. február 4., csütörtök

Egyre rosszabb

 /"Az életem egy film, amelynek nem túl jó a szereposztása és ráadásul a sztoriját sem értem"/
Reggel 0. órám tesi sikerült elkésnem, de nem ez volt a legrosszabb, senki sem szólt hozzám.. nem értettem miért?! Aztán köv óra elején oda mentem az egyetlen lányhoz, akivel első nap jól eldumáltunk, elmondta, hogy tegnap a többi lány neki esett, hogy miért barátkozik velem...
Hirtelen nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek... 
De végül sírtam megint a wc-be, ahol nem lát senki...
Egyszerűen nem értem, miért ilyen szemetek velem? :(
Én nem csináltam semmit, de semmit sem :(
Nem tudom, meddig bírom még ezt a nagy nyomást, elegem van!

2010. február 3., szerda

Búcsúzás

/"Gyakran gondolok arra, hogy nincs szomorúbb dolog a világon, mint ha el kell válnunk szeretteinktől. Az ember olyan elveszettnek érzi magát."/ 
Február. 3.-a vagyis ma... Abban reménykedtem, hogy anyukám vissza enged Pápára, hát nem így lett. Ugyan vissza mehettem, de csak elbúcsúzni és ki iratkozni a suliból. :( Köszönöm szépen anya, nagyon szeretlek :@ Tegnap meg sem írtam a Dávidnak, hogy megyek mert meg akartam lepni, hogy mégis vissza megyek... :W
Szar az élet! 
A Dorissza találkoztam csak, nagyon sírt.. és egyre csak azt kérte, hogy maradjak ez nagyon fájt nekem mivel én is maradni akartam, de még mennyire... :( és ő csak sírt és sírt... én meg nem tudtam mit kéne most mondanom, mert egy tucat érzés kavargott bennem:
-Csalódottság - mert tudtam, lehet most vagyok itt utoljára és mi van ha többet nem látom.. :(
-Gyűlölet - A szüleim iránt, akik csak "jót" akarnak, de kinek?
-Bűntudat - Mert nem tehettem semmit sem :'(
Hiányzol nekem, Dorisz :( Nagyon :( Leírhatatlanul :(:(:(:(:(:(:( Most is könnyeim potyognak, míg ezt néhány sort le írom, de tudd én sosem feledlek el legeslegjobb barátnőm (L)

1. Nap a Pokolban

/"Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem, merengj el hát egy percre e gazdag életen; szívemben nincs harag már, bosszú nem érdekel, a világ újraépül, - s bár tiltják énekem, az új falak tövében felhangzik majd szavam; magamban élem át már mindazt, mi hátravan, nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem."/
 Február. 2.-a a rémálom kezdete! Anya bejött velem a suliba, minden jól ment bemutattak az új osztály főnöknek. Aztán az osztálynak is, az osztály létszáma 14 most már 15... Be mentem éppen angol óra volt, a tanárnő felajánlotta az anyámnak, hogy ha akar benn maradhat órán.. óóóó mondom istenem! Na ná, hogy benn maradt -.-" Amúgy is gáz volt ott egyedül újnak lenni, de hogy még anyám is beült órára, na az maga a pokol volt... Nem kívánom senkinek. xD
Egyetlen egy jó dolog volt ebben a napban észre vettem, hogy értem az angolt szval azzal nem lesz gond :) Viszont a többi tantárgy ufff... Nem vagyok benne biztos, hogy sikerül beilleszkednem ebbe az osztályba első nap, de már találtam is ellenségeket, barátokat viszont nem... :( 
És nagyon hiányzik az életem és a pici Doriszom :( miért pont velem történik ez???

Pofára esés = Új iskola

/"Hát az már biztos, hogy én vagyok a világon a leghülyébb!"/
Anyával megnéztük a sulit, szép iskola, de pff... a Müm az jobb! :D Az igazgatónő, azt mondta, hogy nem tudnak felvenni szakmunkás cukrásznak, mert már nincs hely, csak rajz szakos gimibe tudnak felvenni... Már csak ez hiányzott én nem akarok sulit váltani, főleg nem gimibe, megvannak ezek húzatva-.-" Anya megkérdezte, hogy akkor mi legyen, mondom én nem akarok ide jönni, max ha szakmunkásba felvesznek, erre anyám totál kiborult azt mondta idézem:
/"Jól van! Túl kicsi vagy ahhoz, hogy dönts! Én fogok!"/
Na basszus, hát így alakult, hogy mégis csak sulit váltottam... :( A drága Dorisz nagyon kiakadt és a Dávid sem volt feldobva a hírtől...
Nagyon ki voltam én is, hiszen megigértem, a Dorisznak, hogy maradok és én a gimit tuti nem fogom bírni! De a legrosszabb, hogy anya azt mondta:
/"Veled mindig csak a gond van! Miattad kellett haza költöznünk is! Mert önző vagy! Mindig csak magadra gondolsz!"/
Nem is vagyok önző! :(