"Életünk minden pillanatában egyik lábunk a tündérmesék földjén, másik lábunk pedig a mélységes szakadék szélén áll."

2010. április 30., péntek

Alice a valóságban

/"A vágyakozás nem csupán arra jó, hogy megőrjítse az embert, de kiváló kábítószer is, hogy ne vegye észre a tényeket."/
Néha olyan jó lenne elszakadni a valóságtól és elkalandozni egy képzeletbeli mese világba, ahol minden szép és jó a virágok marcipánból vannak a fák pedig csokiból, az ég kék, süt a nap és minden nyugodt, senki sem veszekedik mindenki boldog, a csendet csak a madarak csicsergése töri meg és a mézet gyűjtő méhecskék zümmögése, mindenhol pillangók repkednek a tavacskába sellők úszkálnak és szivárvány színűek a felhők. Mesélhetném tovább e gyönyörű világ csodáit, de ez mind csak a képzeletemben létezik és bármennyire is fáj vissza kell térnem a zordon valóságba, ahol mocskos az utca mindenhol csak a gyűlölködést hallani és az út test tele van döglött kisállatokkal, az emberek átnéznek azokon akik segítségre szorulnak és az egyetlen örömet szánalmas kis életükben az okozza, ha mást bánthatnak, tőlem senki se kérdezte, hogy akarok e egy ilyen világba születni és most se érdekel senkit, hogy mit csinálok az életemmel. Ma az osztálytársaim nagyon csúnyán össze vesztek képtelen voltam végig hallgatni azt a mértéktelen gyűlöletet, ami áradt a képükből ezért haza mentem utolsó óráról, egy igazolatlannal több vagy kevesebb nekem mindegy, de képtelen voltam ott ülni és hallgatni hogy mennyire utálják egymást, el kellett jönnöm, muszáj volt! A buszra a Mónival mentem ki, neki is elege volt az osztályból főleg mivel ő volt az akinek mindenki neki esett a legjobb barátnője is hátat fordított neki, szőrnyű h ilyen megtörténhet, a barátság az egyetlen szent dolog az életbe miért kell elrontani? Írtam egy sms-t a Dórisznak mert ma mindennél jobban hiányoltam a társaságát. Eldöntöttem harcolni fogok, hogy vissza mehessek hozzá! De már nem tudom érdemes e... igaz nagyon undorodom az osztály viselkedésétől, de itt van nekem a Regi a Móni és a Szasza meg a Niki. És nekem ők is nagyon fontosak és van egy fiú, akit legszívesebben megfojtanék még is nem tudom elképzelni, hogy soha többé nem lássam. Érdekes ez a valóság, de meg kell tanulnom élni benne, mert innen nincs menekvés ha már megszülettem végig is játszom, nem fogom megint feladni!! Boldog akarok lenni!

Boldog Születésnapot Regi!

Boldog születésnapot Kisördögöm!<3
Kívánok neked még sok sok boldog esztendőt, és boldogságot... remélem sikerül minden álmodat valóra váltanod és jól gondold meg mit mit kíván mikor elfújod azokat a szülinapi gyertyákat.<3

2010. április 28., szerda

Szívtelen lány...

Szívtelen lány...
|Írta: Nyitrai Viktória|

Álombéli tájon, virágzó fák árnyékában pihent meg egy szívtelen lány. Könyvel kezében bámulta a napsütötte eget és az éppen fészket építő madarakat. Szívtelen volt ő, de nem úgy mit hinnétek, szerette volna, ha szeretik... de ő makacs lány volt és félt a szerelemtől, félt ő minden érzelemtől! Féltékenység ült a szeme sarkában, ha megpillantott egy szerelmes párocskát. Elítélte és lenézte a szerelmet, mert még sosem érezte. Meg volt róla győződve, hogy a szerelem csak az ostobáknak való... Egészen addig a napig, amikor is mint minden reggel le ment a parkba, leült az egyik barackfa tövébe és rajzolni kezdett. A nyakában hosszú igazgyöngy nyakéket viselt. Egy madárka oda röppent és kiszakította vékonyka nyakából a láncot a gyöngyök szanaszét gurultak a parkba. A lány kétségbe esetten kereste a gyöngyöket minden egyes bokornál és fánál meg nézte, meg is találta szinte az összeset egyet leszámítva. A nyakék immár nem volt teljes. Sötétedésig kereste a gyöngyöt, de sehol sem lelte így hát búsan haza ballagott. A parkban séta közben megtalálta a lány egyik ismerőse, rögtön felismerte és tudta, hogy a lánynak ez az egyetlen gyöngy nyaklánc maradt az édes anyukája halála óta.. a lány senkihez sem beszélt, ezért mindenki azt hitte bolond, de a fiú aki megtalálta a nyakláncot kivételesnek tartotta ezt a lányt, pedig a lány ügyet sem vetett rá, nem is vette észre, hogy a fiú fülig szerelmes belé... A fiú elvitte a lánynak a gyöngyöt. Kopogott az ajtón az ajtót egy alkohol szagú borostás férfi nyitotta ki ő volt a lány édesapja... a fiú átadta neki a gyöngyöt és üdvözletét küldte a lánynak. De a lány sosem kapta meg a hiányzó gyöngyszemet, mert az apja még mielőtt átadhatta volna neki, váratlanul szívrohamban elhunyt. Már senki sem maradt a lánynak. A temetésen a fák is sírtak a lány csak állt és nézte a szürke eget és az éppen költöző madarakat... egyedül volt! Már nem volt senki ki megértené bánatát. A temetésre elment a fiú is, hogy részvétét nyilvánítsa. A lány mellé lépett és nézte a gyönyörű hosszú fekete haját és éjsötét szempárjait, nem látott benne érzelmeket üres volt a lány tekintete, mint aki nincs teljesen észnél. A temetés után haza kísérte a lányt és segített neki össze csomagolni. Már éppen induláshoz készült a fiú mikor a lány hátulról átölelte. És fülébe súgta kérlek ne menj el, félek! A lány szeméből ekkor kicsordultak a könnyek melyeket lelke legmélyére temetett, Kérlek ne menj el!! A fiú megfordult és megcsókolta a lány vér vörös ajkait. Ne félj én nem megyek el soha... Így történt, hogy a szívtelen lánynak egyszerre dobogni kezdett a szíve érezte a szerelmet mit annyira gyűlölt és szerette a fiút akit eddig nem is ismert... A lány ettől fogva a nagyszüleivel élt és minden szabad pillanatát a barackfa árnyékában töltötte könyvel az egyik kezébe a másikban pedig a fiú kezét szorongatta. Ezentúl együtt nézték a csillagos eget és együtt hallgatták a szerelmes madarak énekét. Boldogok voltak, mert tudták ők örökre egymáséi maradnak... így is lett a lány és a fiú boldogan éltek, amíg egy nap ágyban puha párnák között át nem léptek öregen és fáradtan a másvilágra, együtt mentek el boldogan, s mindörökké együtt...

2010. április 26., hétfő

Menj a fenébe!

 /"Mit susognak a fák között a madarak? Valaki megint tilosban jár!"/
Reggel bemegyek az osztályba nagy vígan jó kedvel telve. Első óránk angol kikaptuk a dolgozatot 5* lett. Szeretem az angolt, nagyon nagyon ez az egyetlen tantárgy, amiből csak 5* van. Szünetben egyedül maradtam az osztályba mindenki kiment, csak én nem a Patrik meg a Rómeó... Éppen az ajtó felé mentem mikor valaki megszólított, a Patrik volt az, nem is akartam elhinni, hogy hozzám szólt, hogy tényleg én hozzám szólt? De aztán mégis. Oda hívott és megkérdezte lenne e kedvem elmenni vele étterembe. A válaszom erre annyi volt, hogy "Pénteken nem azt mondtad, hogy nem vagy vevő a perverziómra?" erre elküldött a fenébe, mondom jól van Patrik akkor kapdbe. Aztán átmentem a Regihez, meg mutattam neki a csontváz rajzomat. Ott volt az a nyomorék punk gyerek, jáj de utálom. -.-" Utolsó 2 óráról eljöttem, mert elég szarul voltam, de nem kéretőztem el, mert nem találtam a tanárt, nem tudom mi lesz ebből. :$ Regivel felmentünk a pályaudvarra meg vettünk Monster energia italt. Nagyon fájt a hasunk... valami hülye nyavaja lehet. Haza sétáltam bekapcsoltam a számítógépet, msn-en camoztam a Krisztiánnal, azt hittem le tiltott aztán kiderült, hogy mégse, beszélgetünk aztán a végén ő is kosarat kapott. Nem tudom ez most egy ilyen nap, lehet azért van mert 2x egymás után lefejeltem az ablakot... XĐ áúúú még most is fáj. Aztán beléptem a blogomba is megnéztem milyen komikat kaptam erre egy ilyet: Valószínű ez az utolsó szavam hozzád. LÉGY BOLDOG!!! Nagyon ideges lettem, szerintem a dávid írta, azonnal felhívtam a Doriszt, mert aggódtam, nem tudom hogy értette ezt, bőgtem neki egy sort a telefonba ő meg vigasztalt, nagyon szeretem <3 Mondta, hogy ne idegeskedjek nem lesz semmi baj, nagyon ért hozzá, hogy nyugtasson meg... Aztán még fél óráig telefonáltunk, nagyon jó volt hallani a hangját. Kiderült, hogy őt is dobta a barátja, na mondom mi van itt, megjött a tavasz és meghülyültek a pasik?? Nem értem!! De kezd elegem lenni. Most a Nikivel beszélgetek, matekot tanul szegény, de olyan jó lenne elmenni vele sétálni, nagyon utálom ha jó az idő és itthon kell rohadnom. A házi meg le van tojva magasról...

2010. április 25., vasárnap

Regi nap!

/“Az igaz barát nem az, aki meghív egy drága ebédre, hanem az, aki halkan odaszól, hogy beragadt a fogad közé egy darab káposzta.”/
A mai nap is leírhatatlanul csodás volt. Regivel a buszmegállóban találkoztunk, beszélgettünk és elmentünk az éjjel-nappaliba is energia italt venni. E-boxot vettünk 80Ft-ért, fincsi volt, de megfogta a nyelvem tiszta sárga volt, hamar megittuk ezért visszamentünk és vettünk még egyet. Elsétáltunk a házunkig és ott volt Napóleon a dagi kis cicám a Regi felengedte az ölébe ezért tiszta macskaszőr lett szegény egész úton szedegette a vörös macska szőrszálait a pólójáról. Alig mertünk menni, mert féltünk, hogy meglátják a Regit az energia-italal, mert a szülei megtiltották neki, hogy igyon. Végül is oda értünk az utcájukba és leültünk az egyik hídra, pont takarásba és megittuk a maradék energia italunkat, fincsi volt. Készítettünk fotokat a tornacipőnkről nagyon készek voltunk. Aztán neki álltunk lóherét keresni én egy csomót találtam volt közte 4-5-7 levelű is... itthhon ki vasaltam őket hajvasalóval. xĐ Na de a Regi is talált jó néhányat. Meg a giz-gazokat fotózgatta, mert úgy néztek ki mint az a bizonyos "fű" és ettől be indult a fantázia.
Regi mesélte, hogy az uncsitestvére mesélte, hogy a Szandra meg akar engem verni, mondom jó tudni, de miért nem a szemembe mondja azt hiszem adnák én neki. De amikor meg rákérdezek az ilyen dolgokra tagadnak mindent meg jó pofiznak, mint aki nem is tud semmiről, nagyon szánalmas. Meg megtudtam, hogy kimet a Szandra keze, a kárörvendés csúnya dolog, de ha tudnátok, hogy ment ki a keze. XĐ Éppen kutya pózban nyomta a barátja és a törött csuklója megcsúszott az ágyon és ennek következtében kiugrott a keze, a szüleinek azt mondta elesett... háháhá gonosz vagyok, de szerintem megérdemelte. Na mindegy Szandráról ennyit.-.-" A nap vége felé rosszul lettem azt hittem meghalok ezért elköszöntem a Regitől és iszkiri haza amilyen gyorsan csak tudtam. Haza értem irány a wc és hánytam, nagyon kellemes volt, képzelhetitek. blee... hipp-hopp jön vukk! Aztán estére jobban lettem mert vettem be gyógyszer és felléptem msnre, Regitől is elkértem a képeket amiket csinált, de csak a fele jött át, nem értem miért, pedig azt hiszem mindegyiket mentettem, de csak a fele van meg :S A kis lesifotós igen előnytelen képeket is csinált rólam, amikor nem figyeltem. XĐ De azért szeretem <3 Este még beszéltem Weuval és a Dorisszal is küldtem nekik képet a Levenéről, mert érdekelt a véleményük. wááá olyan aranyos... Remélem holnap lesz msnen. Most nem tudtam vele beszélni, mert biosz dolgozatot kellet írnom és nem rég fejeztem csak be. Na de mindegy jó éjt mindenkinek!

Niki nap!

/"A jó barátok nem engedik hogy hülyeséget csinálj...egyedül!"/
Tegnap elmentünk csavarogni a Nikivel, utunk az éjjel-nappali felé vezetett, ahol vettünk Arenalin energia italt, nagyon fincsi volt, a hasunk nem kicsit fájt tőle, de megérte. Megittuk és rá fél órára, úgy viselkedtünk mint az eszelős bolondok, le se lehetett volna csapni minket. Csodálat, hogy nem hívták ki ránk a polgár őrséget. A fűben fetrengtünk, mint valami részegek, kiknek már az egész világ rózsaszín. Nikivel is szakított a barátja a Dávid, akivel össze hoztam. Az a gyerek egy patkány... -.-" wááá... de mindegy sokkal boldogabbnak tűnik nélküle a Niki, és most másról is tud beszélni. Végül, minden jó ha jó a vége... Szedtünk virágot is és pózoltunk Ősi City táblával. De a legviccesebb az volt, hogy mindentől megijedtünk, lehetett az kutya, vagy macska. A szántóföldön sétálva pedig, nekiálltunk énekelni, jól volt, mert senki se halott minket, elénekeltünk a Hupikéktörpikéket, Micimackót, Gumimacit és a küldök neked egy cuppanós nagy puszit is. Felejthetetlen egy napunk volt. A főúton pedig bekiabáltak nekünk 2x is, az autóból kidugták csúf fejük és "Helló Cicák" én meg röhögő görcsben törtem ki... 
Felmásztunk egy dombra a lő téren és nem tudtunk le jönni, már arról beszéltünk hívjuk e anyáékat, hogy segítsenek, mert nem tudunk le jönni a dombról, de aztán sikerült és tettünk egy kerülőt. Aztán elmentünk a Nikiékhez és ott volt az aranyos teknőse olyan kis cuki hosszú körmei vannak és nagyon barátságos, csináltam is róla képet, meg ott voltam a Niki kutyái, na azok majdnem megettek, a Niki anyukája mondta, hogy ne féljek csak megszaglásznak, de én alapjából rettegek a kutyáktól. szval uff... megszaglásztak össze nyaltak, de itt vagyok és túléltem! Már sötétedett, de még lesétáltunk a buszmegbe és ott is csináltunk képeket. Aztán megéheztünk és mindenki ment a maga útján haza felé. Haza értem felléptem msnre és megkértem a Nikit, hogy küldje át a képeket, de 2 óra alatt 7,5 kép jött át, szval inkább hagytuk. Majd rá teszi nekem mp4-re. Dávid is fent volt msn-en pedig azt hittem letiltott, nem lenne meglepő sokan le tiltottak, pedig nem csináltam semmi rosszat, csak önmagam vagyok... és néha dilis, de ezért még nem kéne letiltani, vagy legalább közölje, h bocs, de nagyon nem vagy szimpi, szval tiltalak vagy töröllek vagy amit akarsz, de ne már, hogy én meg várom mint az ovis az uzsit aztán nem jön.. ez gáz! de mindegy.. Ma pedig a Regivel megyünk sétálni nagyon várom, biztos jó lesz, de mikor fogok tanulni? O.O

2010. április 22., csütörtök

Érdektelen nappalok!

Úgy kezdődött, mint minden csütörtök, 0. órában testnevelés, ma futottuk a kupert, szerencsére 5öst kaptam rá. A Regi viszont nem jött suliba, tesi után átmentem a Jennyihez azt rögtön utána mehettem is vissza biológia órára. A Patrik oda jött és aláírta állítása szerint a füzetemet, én meg jól összevesztem vele, hogy milyen P-betű az olyan mint az R-betű. De tényleg olyan volt. -.-" Mónival tesin tök jól eldumáltam, olyan szépen tud énekelni, bár nekem is fele olyan szép hangom lenne mint neki. Matekórán a tanár bejelentette, hogy jövőre lesz 1 új osztálytársunk. Egy 20 éves lány, mindenki elkezdett fújjogni, hogy kifogják majd utálni az osztályból, meg milyen buta lehet ha most kezdi az 9.-et. Erre rá tett még egy lapáttal az osztályfőnököm, azt mondta, hogy ez a lány nagyon problémás és igen fejlett a szexuális élete, meg hogy több f*sz volt a kezébe, mint kilincs. Előre sajnálom szegény lányt! Ne, tudja mire vállalkozott... amúgy mint kiderült, nem buta elvégezte a szakmunkást és most jön vissza tanulni. Még nem is ismerik, de már el is ítélték, szomorú, hogy ilyen ez a mai világ. Az utolsó 2 óránk elmarad, mert Rómeó és Júliát néztünk, ajj olyan gyönyörű film, de persze osztály társaim megint hozták a színvonalt, a Rómeónak milyen jó segge van, meg Júliának mekkorák a keblei. -.-" Ez még elmegy, mert tudom ilyen szinten vannak, de az h a Móni azt mondta, hogy mindjárt elalszik annyira unja magát, az már picit sok volt, hogy lehet elaludni egy ilyen gyönyörű filmen?! Én nem értem, nekem ott ült a könny csepp a szemebe ezek meg csak malackodtak. Az egész napomat megpecsételte egy dátum az a híres 21.-e szóval számítottam arra, hogy történhet még valami bajjóslatú... Haza felé elhagytam a bérletem, a személyim és 500Ft-ot, egy kis tasakba volt. Délután kopogtattak, hogy meg lett a személyim és a bérletem, az 500Ft viszont szőrén szálán elpárolgott. Ki gondolta volna...pedig már 22.-e van XĐ Túléltem!

2010. április 21., szerda

Született Tehetség!

Ezt a megtisztelő "díjat" *kinney-től  kaptam! Nagyon szépen köszönöm neked! <3
Most nem nevezek meg egy blogot sem, mert hosszú lenne! Akiknek rendszeres olvasójuk vagyok azoknak szeretném tovább adni ezt a díjat, mert megérdemlik!! Na és persze az én rendszeres olvasóimnak is oda szeretném ajándékozni ezt a nagyszerű díjat! Magyarán, ha olvasod ezt a bejegyzést tiéd a díj kedves olvasó! Mert én úgy gondolom mindenki megérdemli!! Ezért is nem szeretnék most megnevezni 6 blogot, mert szívem szerint kb 1000 blogot ide írnák XĐ De mégegyszer nagyon szépen köszönöm neked *kinney és nektek is kedves olvasók! 

A kérdőívet azért kitöltöm, hogy ne szakadjon meg a lánc:
Név: Viktória (latin eredetű, jelentése: győzelem)
Becenév: Pink Penguin
Lakhely: Amerre sodor a szél, de jelenleg az isten háta mögött -i Ősiben lakom.
Születés hely: Kórház, na most gondolom meglepődtél.
Magasság: Aranyos törpenövésem van, ne szóld le! (154cm)
Névnap: December 23. Karácsony előtt egy nappal. Ezért egybe kapom meg az ajándékot.
Foglalkozás: Főállású padkoptató gimnazista vagyok.
Testvérek: Szilvi(12), Szani(10)
Anyanyelv: Magyarul beszélek, mint a reklámban a porszívó.
Beszélt nyelvek: Magyar, Angol, és fogjuk rá, hogy be járok Német órákra is. 
Gyűjtemény: Energia italos nyitókákat gyűjtök és növényeket.
Cipőméret: Változó hála a méretezésnek.
Iskola: 4. iskolámba tanulok, most jelenleg Vp-n a Magánba járok, rajztagozatos gimibe.
Kedvencek: Növényeim, Macskám, Barátaim, Gitárom, Zene és stb...
Zsebpénz: Ez tényleg magán ügy, amúgy jelenleg le vagyok égve, mert gitárt vettem a spórolt pénzemből.
Álom: Híres fodrászként, Angliában élni boldogan. 
Háziállat: Manó a macska, Garfeld a másik macska van benne jó sok kis cica, majd nem sokára ellik.Pinokió a teknősbéka, Pepe a tengerimalac és van még néhány kis varangy a kerti tóba, ha királyfit keresel épp ideális.

Eddig ez történt..

Minden sorozatban van 1-2 össze foglaló rész. Ezek azért hasznosak, mert ha kimaradt 1-2 rész akkor sok mindenre fény derül. Vagy is ha nem rég kezdted el olvasni a blogom és tényleg érdekel akkor ez nagyon hasznos bejegyzés lesz. Januárban kezdtem a blogomat az új év sok változást hozott, de sajnos nem sok jóval kecsegtettet. Dorinával minden jó volt, elválaszthatatlanok voltunk, mint 2 testvér nagyon szeretem, egyedül ő értett meg és persze a Reigna meg a Szasza... És ott volt nekem a Dávid, akit mindennél jobban szerettem. És meg ismertem egy nagyon aranyos lányt, akit Weunak hívnak, ő mindenben velem van, legyen az depi vagy boldogság roham...  Fizikából romlottak a jegyeim oly annyira, hogy meg is buktam félévkor, de ha ez nem lett volna elég ott volt egy Gábor nevű egyed aki teljesen össze zavarta a fejem és ez miatt nem kis összetűzésbe kerültem a Dáviddal, de kibékültünk. Anya azt mondta, hogy a jegyeim miatt sulit kell váltanom, muszáj volt! Februárban, már Várpalotára kellett járnom a Magánba. Nem ment a legsimábban, zaklatott voltam és hülyeségeket beszéltem, ami miatt nem 1 ellenséget szereztem már az 1. nap, de nagyon ki voltam akadva nem is tudtam mit csinálok, ezt követték a folyamatos beszólások és kiközösítés, bár szerintem ez nem a megfelelő szó mivel, csak azt lehet kiközösíteni, akit már befogadtak, hát engem még nem... esélyt se kaptam. Befordultam, már nem érdekelt semmi, csak hogy lássam hétvégén a Dávidot. Nagyon sokat sírtam, mert hiányzott a régi életem. A Regivel járok most suliba ő az egyetlen barátnőm ott jelenleg. Dáviddal megromlott valami, egyre többet veszexünk nem tudom mi lesz így. Márciusban sem lett jobb a helyzet egyre több rossz indulatú megjegyzést kaptam nem csak a külsőmet illetően. És hideg zuhanyként ért, amikor az egyik általános iskolai szerelmem be valotta, hogy szeret. De nem foglalkoztam vele különösebben csak bántott a dolog. A elmémet elborította egy fajta sötét árny, ami teljesen meg bolondított, alig beszéltem az emberekkel, volt hogy napokig senkihez sem szóltam... Már nem tudtam ki barát és ki ellenség, minden olyan homályos volt... A szüleim elvittek nyaralni, ahol megkaptam életem első igazi gitárját, és egy csodás élményt, volt minden sikoly álarcos elmebetegek és bunkó pincérek... A suliban rá szállt néhány hülye gyerek, nagyon idegesítettek, de legalább volt aki szólt hozzám és ott volt a Patrik, akiben nagyot csalódtam... de most térjünk vissza a nem túl távoli jelenbe(Április):  Szakítottunk a Dáviddal, a távolság a szabadság vágy? Már nem tudom mi volt az ok! Úgy volt barátok maradunk, aztán mégse és persze megint én vagyok a hibás szerinte... A Patrik az idegeimre megy, megbolondulok tőle! és nem jó értelembe, kezdem utálni azt hittem barát de egyik napról a másikra le se szart, és úgy éreztem menekült előlem ezért békén hagytam, már köszöni se akar. Egyre rosszabb lett minden a papám megbetegedett a szüleim válást fontolgatják az itthoni légkör tele van feszültséggel.. na meg tányértöréssel! A szomszéd asszony megölte az egyik legkedvesebb élőlényt a környezetembe és még sorolhatnám... És ma, Dáviddal szinte teljesen megszűnt a kapcsolatom, azt mondta már soha többé nem akar velem semmit... Hát jó én ezt tiszteletben tartom és örülök neki egy szinten, haverjaidnak mégis igazunk volt. Az osztályomba elég jóba lettem egy lánnyal a Mónival és ott van még nekem a Niki, akit nem hagyhatok ki. Kezdem ki ismerni az új osztályomat és ennél kétszínűbb társaságot még nem láttam, tisztelet a kivételnek. Msnezek egy Krisztián nevű fiúval, nagyon jól eldumálunk, de valami nem az igazi szerintem már sosem lesz az... Elvesztettem a szerelembe vetett hitem!

2010. április 19., hétfő

2010. április 18., vasárnap

Már megint mindent elrontottam!

/"Először magadban kell létrehozni a változást, amit a világtól követelsz."/
 Már megint sikerül magam körül, mindent tönkre tennem! Pedig csak arra vágytam, hogy valaki szeressen... Tegnap rá kérdeztem arra a dologra amit a Regi mondott nekem, a Patrik erre kiakadt és jól le oltott. Én meg csak néztem, ez egy barom. -.-" Mónival is beszéltem ő azt mondta segít megverni. XĐ Mert kicsi a bors, de erős, viszont 2 kicsi bors még erősebb. Estére oda jutottam, hogy már nem érdekel semmi, nem tudom mi lesz, de kár is ezen gondolkodnom. Nem hiszek a végzetben szerintem hülyeség, elvégre akármi lesz csak mi tehetünk róla a mi hibánk ha rossz az életünk. Este volt 2 nagyon érdekes álmom, az első arról szólt, hogy anyáékkal a Tescoba voltunk vásárolni és volt ott egy bunkó eladó, akivel össze verekedtem, jaj de jó volt én győztem. Hát legalább az álmaimban én lehetek a nyertes, arra sajnos már nem emléxem miért verekedtem vele össze, de az biztos, hogy ő kezdte. A második álmom mér nem volt ennyire rózsás, arról szólt, hogy szívrohamot kaptam, mert valaki beletett valamit az üdítőmbe, az álmom végén már jól voltam és kiderült, hogy csak megakartak viccelni a rosszakaróim. Érdekes egy álom volt, ott volt a rendőrség meg a mentők meg mindenki rám figyelt, még újra is lettem élesztve. Aztán hosszas nyomozás után kiderült, hogy a Petrik mérgezett meg. XĐ Hehe... a kis szemét láda soha többé nem akarom látni :@ Ma reggel meg felkeltem és bekapcsoltam a gépet, fel léptem msnre persze rejtve, mert nincs kedvem most senkihez, de kaptam egy üzit:
Dávid a következőt mondta (9:06):
*gondolkodtam
*lehet igazad van
*neked ott a patrik
*kedves hozzád
*meg minden
*neked ö tökéletes
*meg én is találok megin valakit akivel megin fél évig leszek és megin és megin
*na de mind1
Már csak ez hiányzott! Nagyon fáj... Én nekem nem kell senki! Jól megvagyok egyedül így legalább nem bántok meg senkit. Gondoltam én marha, de így is megbántok mindenkit, édes mindegy, hogy egyedül vagyok vagy van valaki mellettem én akkor is csak a bajt hozom mindenki fejére. A végén még kiderül a világ háború is miattam robbant ki, pedig akkor még nem is éltem. De én akkor sem akarom, hogy szomorú légy Dávid, főleg nem miattam, felejts el... hidd el jobb lesz neked, de vigyáz magadra, mert bele halnék ha bajod esne. :'( Ja és nekem nem kell a Patrik. -.-"

2010. április 17., szombat

Nagyot tévedtem.

/"Az élet nem olyan jó... de nem is olyan rossz, amilyennek hisszük."/
Azt hittem, hogy a Niki azért nem jött a busszal, mert pasizott, de tévedtem és most nagyon szégyellem magam. Azért nem jött mert lekéste a buszát ráadás képen meg is ázott szegény, a kedvenc lovát meg eladták, azt hiszem nem csak nekem vannak gondjaim. Észre vehetném, hogy a világ nem csak körülöttem forog, még ha néha úgy is érzem. Pénteken suli után elmentünk a Regivel és vettünk új fajta hell-t én whiskyset ő meg vodkásat. Fincsi volt és jobb kedvem lett tőle. Rám tört a beszédkényszer, szerintem sikerült lefárasztanom mindenkit, aki az utamba akadt. A Regi el mesélte, hogy a Patrikék arról beszéltek, hogy egy olyan lánynál mint és nincs esélyük, meg hogy én szóba se állnák velük. :( Pedig ez nem így van... Ő nem beszél velem, tegnap is oda mentem hozzá, mert láttam, hogy szomorkodik, erre ő össze kulcsolta a kezét és úgy tett, mintha zavarnám. Megkínáltam Coca-Colaval, aminek a nyitokáját leszedte és rárakta a kulcstartójára, de én megharagudtam rá amiért így viselkedett velem és nem köszöntem neki a nap hátra lévő részébe. A buszon találkoztunk a haverjával, jáj, hogy az hogy tud mosolyogni még a szőr is feláll tőle a hátamon. xĐ Haza értem és ledobtam magam az ágyra úgy ahogy voltam utcai ruhába és elaludtam... Mikor felkeltem beszéltem a Dávidal msn-en, már tényleg nem értem mi van. :/ De szerintem az lenne a legjobb, ha egy időre eltűnnék az életéből csak ameddig sikerül elfelejtenie. :( Mert nem akarom, hogy miattam legyen szomorú és azt sem akarom, hogy egyel talán bármi miatt szomorú legyen, azt akarom hogy sokat nevessen és boldog legyen nélkülem is... Este még megnéztem az Árnykép című horror filmet, nekem nagyon tetszett, csak talán kicsit túl sűrűn voltak benne az események, mire felfognád már történt valami új esemény. De szeretem az olyan filmeket, amelyeknek a végén van a fordulat és kiderül, hogy amiben eddig hittek nem is igaz az igazság az amire senki se gondolt volna és a történet 185fokos fordulatot vesz. Talán azért tetszenek az ilyen filmek mert az én életem is ilyen...

2010. április 15., csütörtök

Kamu duma...

"Ott ragadt valahol, megbénította a pillanat, vagy azóta sem talált megfelelőbbet.. Nem tudom.." 
 A mai napom rettentő unalmas volt. Első 2 óra tesi volt estem egy nagyot meg sikítottam is, mert megijedtem az volt a feladat, hogy fogjuk meg egy más lábát és úgy ugráljunk mondtam a tanárnőnek, hogy én ezt nem tudom megcsinálni, de ránk szólt, hogy dehogy nem, de én előre megmondtam a sok "felmentett" meg csak röhögött rajtam. De úgy, hogy az már embertelen. -.-" Biológián feleltetés volt szerencsére nem kerültem sorra. Matekon témazárót írtunk, ami nekem kettes lett. A Móniéknak vittem tűt, de kezdem úgy érezni, hogy kihasználnak, csak akkor vagyok jó ha kell valami. :( A Patrik meg le se szart. Nagyon unatkoztam és szomorú voltam. Mert ha átmegyek a Regihez akkor sem tudok vele normálisan beszélni, mert ott a Jenny meg a sok ütődött. Nagyon unalmas volt ez a nap, az egyetlen értelmes mondat amit a Patrikkal váltottam az annyi volt, hogy mögém jött és végig húzta az ujját a nyakamon. -.-" Az egyik lány meg be szólt neki, h nem így kell udvarolni, erre ilyet szól én nem udvarolok, csak elvágtam a nyakát. O.O Mondom ja ja jó tudni akkor halott vagyok, de nem baj úgy is érzem magam, de nem tom mit kell így viselkednie velem én nem is adtam rá okot, de azt hiszem igaza volt a Móniknak. Mikor azt mondta, hogy a Patrik egy kétszínű Fbetűs. De nagyon idegesítő egy idő után, ahogy rá néz meg minden haverkodunk erre egyik napról a másikra úgy csinál mintha nem is ismerne. De tartom az állás pontom, nekem nem kell pasi, jól el vagyok egyedül igaz, hogy hiányzik az ölelés és az, hogy tudom van aki szeret, de túl élem valahogy. Nem hiszek már az igaz szerelembe, szerintem marhaság az egész egy átmeneti állapot, aminek a vége mindig sírás és félelem. És ezért nem fogok soha férjhez menni, mert szerintem marhaság egyszerűen csak nevetek a dolgon. A szüleim is össze házasodtak azt mit értek el vele? Azt hogy egyre jobban utálják egymást, hát köszönöm én ebből nem kérek, csak azt nem tudom miért lesz az ember szerelmes. Tiszta hülyeség! A bnőm is, most hogy segítettem neki össze jönni egy fiúval egyre kevesebbet beszél velem és akkor is csak arról, hogy milyen jó vele lenni, hát kösz szépen... Már a buszon se találkozom a Nikivel, mert ink másik busszal megy csak, h együtt lehessen a barátjával, de egy napot igazán kibírhatna egy napot amikor rám is gondol, rám mert nekem szükségem van rá jobban mit azt gondolná...

2010. április 13., kedd

Az élet írta. - Én tolmácsolom.

Az élet írta. - Én tolmácsolom.
|Szerző: Nyitrai Viktória|

Minden ember céllal jön e világra,
Hogy megérezze a szerelem gyönyörét s kínját,
Érezze mi nem szükséges az élethez, de még is
nélkülönözhettetlen a boldogsághoz.

Olykor fájnia kell, de ne bánd soha,
Mert lehet vérzik most a szív,
De furfangos egy dolog a szerelem,
Képes kihajtani a sóval behintett földeken is.

Észre se vesszük, de gyökerei egyre, 
közelebb kerülnek a szívünkhöz,
És mint a fa, eléldegél hosszú ideig a szívünkön,
De ha megunja azt s ki szakad belőle.

Már nem érdekli, hogy a szív vérzik,
S gyökereinek egy része örökké ott marad benne.
Fa elszárad a szív pedig megszakad,
Mert egyik sem létezhet a másik nélkül.

Ahogy én sem létezem nélküled, s szívem nem felejt el soha sem!

Ennél már csak jobb lehet. Vagy még sem?

/"Őrizd meg az igazi éned, mert lehet még szükséged lesz rá."/
A mai nap is úgy indult, mint a többi... Aludtam durván 4 órát, aztán mehettem tesi órára. Buszon találkoztam a Regivel és a Jennyvel na meg a Lacikával. A buszra fel szált pár ember akiknek elég jellegzetes szaguk volt . Regivel rosszul lettünk a buszon, én azt hittem kidobom a kis vukot, de szerencsére nem így lett. Bár én még tesin is rosszul voltam kicsit, elképesztően büdösek voltak azok a személyek a buszon, ráadásul közönségesen is viselkedtek, az egyik nő azt kiabálta a gyerekének, h ha nem fogad szót, akkor úgy meg vágja, hogy beszarik. xĐ Gondoltam magamba pont olyan szaga volt a kis gyereknek, mint aki beszart. Szval lehet, hogy már megvágta a bájos anyukája. -.-"  Nem rosszindulatból, de tényleg nagyon büdösek voltak. Földrajzon a Vivi mellé ültem, mert nem jött suliba az Adri meg a Vera. Tök jól eldumálunk sminkeltünk meg stb... Patrik is benézett párszor. De nem értem miért mondja rá mindenki, h egy F... betűs. Meg is akartam kérdezni, de még időbe meg jött az eszem, h ezzel tuti megbántanám, szval inkább hallgattam mint a sír. :) Rajton kémiára tanultam örült is neki a tanárúr. De szerencsére nem írtunk kémiából meg föciből sem. Haza felé is egy busszal mentünk én a Regi meg a Jenny. De a buszon össze futottunk azokkal az emo utálókkal, akikről már egyxer írtam, szerintem most is engem szemeltek ki, de nem érdekelt mert ott voltak a Regiék és legalább nem voltam egyedül így már nem is bántott a dolog, aztán mikor le szálltam a buszról az a kopasz csúfság elém ugrott és rám morgott, hogy nézel ki!? Mondom úgy, ahogy te sose fogsz. -.-" Haza értem minden zárva volt nem tudtam be menni a házba. De nem baj mert legalább most foglalkoztam a Manóval(ucsó cicám). Olyan kis aranyos volt ott aludt az ölembe, de tiszta macska szőr a fekete kabátom. xĐ Apa is haza ért és meglátta, hogy a cica össze sározta az új falat és teljesen be kattant elkezdett ordibálni, hogy agyon vágja a macskám. Azt próbálja meg. -.-" Utána meg anyával Óbégatott, hogy ilyen kurva meg olyan kurva... -.-" Jó lenne ha befejeznék már, kezd unalmas lenni. Ill megkérdeztem a Patrikot, h miért mondta rá azokat a csúnyákat tegnap, erre azt mondta ő nem is mondott olyat, ha meg mégis akkor csak viccelt, hát mondom haha nagyon vicces volt... Matek tzre kell még tanulnom, szval mára ennyi :)

2010. április 12., hétfő

Balszerencse áradata...

"Elrejtem énem mert szívják a vérem"
A hétvégén elég sok rossz dolog történt velem, nem hittem, hogy lehet még rosszabb is... De tévedtem a tegnapi napot végig tanultam, de nem sokat értem vele a biológia tz-m 2-es lett, de legalább nem buktam meg. Anya is haza ért este felé és elmesélte, hogy volt a bátyánál és látta, hogy éppen búcsú levelet írt. O.O Ezen már nem lepődöm meg, mert már kb. 3x volt öngyilkossági kísérlete, az eddigiek szerencsére nem sikerültek neki. Remélhetőleg ez se fog, anya nagyon aggódik miatta. Nem lenne jó ha ő is valami hülyeséget csinálna megint. :( Kiderült az is, hogy mi történt a kis cicámmal (Kya) a szomszéd asszony szerintem le szúrta vasvillával, mert állítása szerint a cica kikaparta a virágait. De kérdem én milyen virágait, nincsenek is neki virágai :'( Hogy rohadjon meg! Meg mesélték, hogy a süniket is agyon szurkálta vasvillával, mert állítása szerint a sünik meg ették a répáit. -.-" De anya mondta, hogy amikor a banya (régebben) a békákat irtotta, azokra is azt mondta, hogy azért, mert megették a répáit. Elmeháborodott a néni. -.-" Elmeséltem a suliba az Andinak és a Móninak is ők csak szakadtak a röhögéstől, mert, hogy a béka az nem is tudja megenni a répát. "A béka rá cuppant a répára, ezért a szomszéd banya is rá cuppant a sült béka combra." XĐ Volt egy olyan érzésem, hogy már nem lesz meg a cica, sajnos igazam is volt. Ma a suliban találkoztam a Patrikkal, aki tök furán viselkedett, rá se köszönt meg semmi. Aztán egyik szünetbe át jött és csak úgy simán le "szemét bunkózott" rohadt jól esett, mert amúgy is ki voltam bukva, de nem értem miért vagyok szemét bunkó. A Mónika szerint a Patrik egy "hülye fasz" és ő a bunkó nem pedig én. XĐ Nem tudom, hogy ezzel csak vigasztalni akart vagy tényleg úgy gondolja, hogy a Patrik egy hülye... de nem is nagyon érdekel. Átmentem a Regihez, ahol le támadott egy igen érdekes gyerek, aki eddig tök bunkó volt velem, most meg le akarta szedni az övem O.O Mondom mit nyúlkál ez itt,  "Vegyed le az övet. +Dehogy veszem. -De vegyed má le .+Minekvegyem le? -Nem tudom csak mert tetszik. Meg akarom fogni.   +Dehogy akarod, menj innen! XĐ" Hát igen szval vissza mentem az osztályba ennyi elég volt egy időre. Már lassan ott tartok, hogy nem merek be menni a Regihez, mert van 1-2 barom az osztályába. -.-" Utolsó 2 órám rajz volt és azt hiszem elfelejtettem rajzolni! :O Egy koponyát kellett és én 2 órán keresztül ott szenvedtem a végeredmény pedig valami iszonyatosan pocsék lett. :'( Ez sem az én napom... Haza felé menet meg jól megáztam meg szerintem meg is fáztam kicsikét... A Patrik azt mondta, hogy ne szomorkodjak, mert azért süt a nap, hogy mosolyogjak, erre mondtam, hogy nem süt a nap nézzél már ki szakad az eső, de de ő szerinte süt a nap, jó lehet akkor, hogy csak rám nem süt... :(

2010. április 10., szombat

Ha minden jó miért kell tönkre mennie?

Nem értem én ezt az életet, ha minden jó miért kell tönkre mennie? Miért van az, hogy minden jó és szép egy pillanat alatt a semmivé foszlik? Ma nem mentem el a Regivel meg a Szaszával mert jött a Dávid. Örültem neki, de ideges is voltam minden érzelem egyszerre jött a mai nap, de a végeredmény a szokásosnál is rosszabb lett. Be érkezett a busza megöleltem és megcsókoltam, meg kérdezte, hogy most akkor mi legyen, de én képtelen voltam válaszolni ezért jó darabig kuss volt. Le mentünk Ősibe, minden tök jó volt. Haza értünk és anyukám vörösre sírt szemekkel nyitott ajtót. Apám megint hozta a színvonalt tányérokat tört meg a szokásos. Pontosan nem tudom min vesztek össze, de nem is szeretném megtudni. Válásról is volt szó, de már nem elösször viszont most nagyon komolyan hangzott. Anya sírt. Apa kiabált. A Dávidal bent voltunk a szobámba és elfoglaltuk magunkat. Rég volt ilyen jó napom, de egyre csak az járt a fejembe, hogy nem soká úgyis el megy és lehet nem látom többé. Az ágyon feküdtünk és akkor megint megkérdezte mi legyen. Én meg sem bírtam szólal, mert éreztem ha ki jön egy szó is a torkomon elkezdenek majd potyogni a könnyeim, így is lett. "Mert én tudom, hogy úgyis el mész és én meg itt maradok egyedül ezekkel a bolondokkal" Megölelt, hogy megvigasztaljon és letörölte a könnyeim, nagyon jól esett, de ennek vége... Ki kísértem a buszra és elköszöntünk az utolsó csók. "Vigyázz magadra. -Te is. -Szeretlek! -Én is szeretlek!" :( <3 Miért van hogy messze lakunk egymástól és miért nem láthatlak és ölelhetlek úgy ahogy én akarlak és akkor amikor akarom. Haza felé a buszon is végig itattam az egereket. Haza értem apa rám rontott, hogy most hogy is volt mert én azt mondtam neki, h a Regiékkel megyek a temetőbe, de aztán meg mégse. Most mindegy változott a program, nem fogok magyarázkodni. -.-" Anya is be jött a szobámba és mondta, hogy el kell mennie a mamáékhoz, mert a papa nagyon beteg lett, már menni is alig tud. :'( Nem hiszem el a papa mindig is erős volt meg minden nem értem hogy történhet ez. Minden össze jött, minden rossz, a dávid hiányzik, a szüleim válni akarnak, a papám beteg. Nem bírom! Este le omlottam a földre és úgy sírtam mint még talán soha. Holnap meg tanulhatok 3 témazáróra nem tudom, hogy fog sikerülni, de h nem jön össze akkor megint bukok, csodálatos lesz. :( Lezuhanyoztam és fel vettem a Bob Marleys pólót amit a Dávid nekem adott és azt mondta, hogy ha hiányzik akkor vegyem fel és gondoljak rá igaza volt kicsit tényleg jobb lett, már nem sírok annyira és megvárom msn-en hogy rendben haza ért e.

2010. április 9., péntek

Ne sírj mert vége lett, mosolyogj mert megtörtént!

"Ami okot, ad az életre az okot ad a halálra is."
Kimondtam, hogy vége és most tényleg vége lett. :( Nagyon hiányzik úgy érzem a saját szívembe döftem tört. De így lesz a legjobb, mindkettőnknek mert ez így, hogy havonta örültünk ha 1xer is láttuk egymást. De én még mindig szeretem, de még is szakítottam ki érti ezt? Testileg - lelkileg megviselt az egész dolog. A tegnapi napot végig bőgtem. Este felé le nyugodtam. És láttam a Dávid is le vette a kiírást meg a képeket vipről szval már az ő részéről is vége. Dorisszal beszéltem este, de már tudta, hogy vége az egész kolesz tudtam, de nem tőlem az biztos. A Réka mondta el nekik, de hogy ő honnan tudja meg mi köze van hozzá az rejtély. Azt hiszem kezdek megbolondulni, ülök a szobámba egyedül és azon veszem észre magam, hogy ordibálok és veszekedek a saját tükörképemmel. Hogy utálom magam meg, hogy lehetek ekkora barom. Este be vettem fájdalom csillapítót és elaludtam,de mondták, hogy egész éjszaka beszéltem álmomba meg sírtam is. Azt mondták, hogy ezeket mondtam: "Nagyon sajnálom, én szeretlek Dávid nem akarok veled szakítani én nem akarom, hogy vége legyen. Nagyon félek egyedül nem akarok nélküled élni én nem tudok nélküled élni. Szeretlek!" Szép kis álmom lehetett ha ezeket mondtam és közbe meg potyogtak a könnyeim, de mond gyöngybe zárt emlékeim hová gurulnak? :( Elrontottam megint mindent most már mindegy, de nagyon fáj itt belül, mintha kitépték volna a szívem. Már 2 napja nem eszem csak energia italt iszok és gyógyszereket eszem, képtelen vagyok aludni. A halálsápadt arcom és a lila karikás szemeimet már az alapozó is nehezen rejti el. Nem tudom mi lesz így velem. menekülök a magány elől, de az folyton a nyomomban van. Keveset vagyok itthon mert minden rá emlékeztet pedig a polcról már mindent le vettem és beraktam a szekrényembe, de akkor is a levegő a színek a sok emlék nem bírok felejteni. :( Minden nap elmegyek sétálni barátnőimmel, hogy ne legyek egyedül. Ma a Nikivel sétáltam beszélgettünk és mikor elmentünk a házuk előtt észre vette a halott kiscicája tetemét. Miért történik ez a sok rossz?! Holnap meg elvileg a Regivel és a Szaszával elmegyünk megnézni az Alkonyat 3. részének a forgatását. Jó lenne ha eltudnák menni, de igaz ami igaz rengeteget kell tanulnom és nem vagyok benne biztos, hogy erre elég 1. vasárnap. :S De egy pillanatot se bírok egyedül, mert akkor rám jön a bőgés és én nem akarok sírni soha-soha többé. :( Dávidal meg talán így lesz a legjobb, megérdemel egy normális lányt mert ő tökéletes. :(

2010. április 5., hétfő

Elveszett a kiscicám! és még ez is...

Elveszett a kiscicánk Kya! Kölyök nőstény cica. Valószinűleg már nem is lesz meg. :'( De azért ha valaki látja feltétlen szóljon! Hiányzik nekünk! 
Ma reggel felkeltem és be léptem msnre. Rám írt a Niki dumáltunk és úgy le lettem oltva hogy az hihetetlen közölte, hogy ne izéljek már mert én hervad maradok és tök mindegy akárhányan meglocsolhatnak. -.-" Nagyon jól esett, mivel tőle vártam volna ezt a legkevésbé főleg, hogy annyit segítettem neki. De mindegy nem fogok fen akadni ezen. Rossz napja volt meg értem, de nem rajtam kéne levezetni. Befestettem a hajam elvileg lilának kéne lennie de szürke lett -.-" Nagyon boldog vagyok! A hajvasalóm is elveszett a frufrumat meg túl rövidre vágtam valami iszonyatosan nézek ki! :S Gondoltam magamba ennél rosszabb már nem lehet erre rám írt a Szandi is és mondta, hogy össze veszett egy barátjával és hogy beszéljek vele, de mondtam neki hogy ebbe most nem tudok segíteni neki kell beszélni e vele, erre be vett közösbe volt ott 2 gyerek eleinte tök jól eldumáltunk azt megkérdeztem az egyiket, hogy miért haragszik a Szandira erre ilyet szól hogy neki már csak arra kell hogy lesz_pja mondtam neki, hogy a Szandi az biztos nem fogja, mert nem olyan erre ilyet ír, hogy akkor majd én. Írtam neki, hogy "minek nézel te engem" Erre megszólal a másik emos k_rvának. O.O Mi van itt te jó isten. ezt folytatóan nagyon csúnyákat írtunk egymásnak jól le osztottam ő meg csak k_rvázni tudott, meg azt mondta megkeres és olyat kapok, hogy azt el nem tudom képzelni, meg hogy őt nem érdekli, hogy én lány vagyok ketté vág. Mondom hehe gyere csak te b_zi. -.-" Most várom xĐ De még nem jött! Szandi szerint nem mer. Ajánlom is neki. Ebből is látszik mennyi buta ember van a földön, de a Szandi persze nem tanult az esetből még mindig vissza akarja szerezni, azt a kis nyomit. Hát egészségére, nem tudok mit mondani erre. Érdekes egy nap eddig nem jött senki locsolni szval megúsztam. Dávid majd szombaton jön ha minden igaz és ak meglocsol, hogy el ne hervadjak XĐ :P Amúgy Boldog ünnepeket mindenkinek! :)

2010. április 4., vasárnap

Mikor a magánélet megszűnik létezni!

Drága kedves apukám olvasgassa a blogom! Az embernek már nincs magán élte mert a hülye szülei(apa) elront mindent, de közbe le se szarja a gyereket, csak örül a nyomi fejének, hogy háhá én ezt is tudom rólad. Hát gratulálok ha már szóba nem állok veled akkor muszáj az életemben vájkálnod. Köszi szépen. Én nem felejtek és tudom, hogy olvasod ezt is. Szánalmas vagy, komolyan mondom -.-" nevetek is meg sírok is. Olyat meg úgyse írok bele szval hehe XD nem tudsz te semmit rólam és nem is fogsz azt garantálom, nekem nem kell olyan apa aki kétszínű -.-" Szerintem azt hogy valakit az apámnak nevezhessek ki kell érdemelni e nem elég hogy hozzá járult a készülésemhez úgy is kell viselkedni e hogy az apám lehessen. Hát neked sikerült. :S Amúgy meg nyugodtan olvassad le se szarom! Ha már neked úgyse mondok el semmit. xĐ ennyi. Remélem ezt is olvasod, pff istenem azt akkor még anyámnak is vissza mondja komolyan mondom nagyon elegem van. Tök röhej az egész. -.-" De nem engedem hogy elvegye a kedvem. Nem hagyom hogy el vegye tőlem ezt az apró kis örömöt. Amúgy Dávidal beszéltem azt mondta nem akart szakítani. Nem tudom mi lesz itt. :(
Dorisz is büntetésbe. Annyira egyedül vagyok :(

2010. április 3., szombat

Jó is, meg nem is, de lehetne rosszabb is.

/"Mindenki a saját boldogtalanságának a kovácsa."/
Ma reggel anya korán keltett és elmentünk vásárolni, kaptam egy szerencse bambuszt és bio hajfestéket (lila lesz a hajam). A bambusz remélem szerencsét hoz, mert rám fér. Haza értünk bekapcsoltam a gépet és elolvastam a Dávid üzijét. Olvasta az előző bejegyzésemben a szakításos dolgot és úgy döntött inkább szakít velem. Jó megértem, megérdemeltem. Én már rég dobtam volna magam, mert tényleg ritka hülye vagyok és az érzelmeim néha(gyakran) összekuszálódnak, de még mindig szeretem és fáj. Már mindegy elfojtom mint mindent mosolyt varázsolok arcomra és élem tovább ezt az értelmetlen játékot, amit életnek hívnak. :( Írtam a Nikinek, hogy akkor menjünk el sétálni. Útközben nagyon jól elhülyültünk sőt még a Regivel és a Szaszával is össze futottunk a Szaszával még verekedtünk is. Ez tényleg jó nap volt. Utána a Nikivel elmentünk és beültünk a buszmegállóba és megalkottuk a tökéletes férfit. XD Minden fél-e bigyó állt ki a szájából és az egyik szeme helyén rajz szeg volt, na meg el csortunk egy plakátot. "ECOMIX MALAC" na vajon mi lehet az? :O Nem tudom, de a Niki felvilágosított az egy koktél és úgy készül, hogy megfogják a malacot felrázzák és meghúzzák a farkincáját... és tádám kész a fincsi ecomix malac koktél xD Nem keverve hanem rázva. Olyan fél8 felé értem haza és megint elkapott a depi, nem akarok senkivel beszélni. :( De mára ennyi elég volt. Volt itt minden nagyon rossz és nagyon jó.

2010. április 2., péntek

Nincs minden rendben!

Április első napja a bolondok napja. Hihetetlen egy nap volt. Kaptam egy szerelmes levelet, amit sikerült elhagynom -.-" pedig nagyon szép volt, de mindegy szegény gyereket kikosaraztam, de nehéz a felfogása úgy veszem észre. Mondtam, hogy nem lehet erre írt még egy levelet. xĐ Jót röhögtem és elbújtam a Patrik mögé. De ő meg hozzá akart nyúlni a hajamhoz én meg reflexből elkaptam a fejem és inkább vissza mentem az osztályba, hát azt hiszem tényleg bolondok napja volt ma a suliba, de Regivel megbeszéltem, hogy suli után találkozunk és elmegyünk sétálni. Nagyon jó volt bár nem ettem egész nap és megittam 5 doboz energia italt, a végére azt hittem összehányok mindent. Elmentünk a Szaszáért is és együtt folytattuk a sétát jól eldumáltunk meg marakodtunk is egy kicsit, de én nap végére teljesen kiborultam össze vágdostam a kezem és elég szépen folydogált a vérem. Azt hittem jobb lesz ha elfelejtem a Dávidot, de tévedtem őt nem lehet elfelejteni, nagyon szeretem és buta voltam, hogy szakítani akartam vele, de az tűnt a legkönnyebb útnak, de mint rá jöttem a legrosszabb is. Éjszaka pedig írtam egy sms-t a Dorisznak, mert régen beszéltem vele, de felhívott és elmesélte, hogy valaki elküldte a szüleinek a blogcímét és elolvasták az egész blogját, szval most a szülei mindent tudnak róla a be rugásokat, a pasizásokat meg mindent, amit jobb lett volna ha sosem tudnak meg. A Dorisz most büntetésben van egész szünetbe nem mehet sehová a gépét is elrontották a szülei, hogy ne tudjon internetezni és most egyedül van ott hon szegény. Megbánt mindent de nem tud semmit tenni, remélem minden rendbe jön. Nagyon sírt a telefonba azt mondta megakar halni és, hogy fél mert nem akar együl maradni. Nagyon hiányzik :'( Nem akarom elveszíteni, miért tűnik el mindenki aki fontos nekem?!