"Életünk minden pillanatában egyik lábunk a tündérmesék földjén, másik lábunk pedig a mélységes szakadék szélén áll."

2010. május 31., hétfő

Borzalmas egy Hétfő!

Kezdem feladni... szép lassan de biztosan. Reggel minden rossz volt, suliba sírtam. Talán még sosem sírtam "nyilvánosan" de hála a temérdek gondnak, melyeket senki se ért meg s megint én leszek a rossz. Gyűlölöm ezt az idióta "álcát" mosoly az ajkamon, de meddig? Pár pillanat elég, hogy valaki képen töröljön s a mosolyt elűzze. Mint idézem egyik volt osztálytársamat: "Rohadt nagyot tévedtem! Amikor azt mondtam a barátság a legfontosabb...". De milyen barát az, aki csak akkor jön ha kell valami, rosszabb esetbe akkor se... Arra törekedtem mindenkinek a legjobb barátja lehessek, de végül egy igazi barátom se maradt. Én tehetek róla tudom, de félek egyedül s most úgy érzem magam, mint egy árny, melyet mindenki megbámul, de senki se vesz róla tudomást. Úgy gondoltam, ha a barátaimra nem számíthatok, keresek újakat rövid időn belül találtam is, de semmi se olyan fényes mint hittem. Kit teljes szívemből szeretek zöld szemekkel figyeli, mit cselekszek kivel beszélek. Úgy érzem megfulladok, de még is ő az egyetlen aki szóba áll velem?! Olyan zavaros minden. Kiket nem is ismerek s még is nekem támadnak, pedig semmit sem tudnak rólam, csak hallottak egy pletykát minek alapja nincsen, de a pletyka terjed és megint én vagyok a rossz. Mert nem ismer, de késel döfköd hiszen az olyan jóó... már akinek. Van egy lány kit látásból ismerek, szimpatikusnak tűnt egészen a mai napig, mikor is egy sajnálatos félre értés történt, vagy nem is tudom minek nevezzem ezt:
|"legyetek boldogok Misi + Viki :D ...Shit...."|
Így történ, hogy meg esett "szar" címkével ellátott a lány ki csak látásból ismer, s én egy rossz szóval sose illettem ő még is utál. Suli után úgy volt vissza megyek Pápára, de anya nem engedi. Nem tudom még mi lesz, de kezdek bele unni a nagy semmibe. Egy jó szó egy ölelés ezekre vágyom, de vágyam tárgya oly messze van, s nem értheti senki mit érzek, hisz már magam se tudom. Sok az ellenség a rosszakaró az irigy és a buta ember és nincsen már barát ki megvéd, nincsen már semmi csak egy-egy álmatlan éjszaka, mely hideg s a takaró nem melegít csak még jobban fázom tőle..

2010. május 28., péntek

Szeretlek Jani (L)

Egy újabb napom...betörés, csavargás...

Reggel elképesztően nehezen ébredtem fel. A suliban sok minden történt, először is megbeszéltük Jennyvel és Regivel holnap 2kor a busz+ünkbe találkozunk és elmegyünk inni, még mielőtt valaki rosszra gondolna nem szeszes italt fogunk inni, csupán energia itat tűrő képességünket teszteljük, mint már annyiszor tettük. 3. óránk Informatika lett volna le mentünk jött a tanár is és kinyitotta az ajtót, bent szőrnyű látvány fogadott minket, a suli informatika termét kirabolták, az ablakot betörték és elvitték a monitorokat, meg ki tudja még mit. Senki se sejti ki tehette, az egyetlen ami biztos, hogy éjszaka történhetett a dolog. Aztán suli után mentem a buszra láttam egy eléggé, hogy is mondjam "sérült" gyereket, aki éppen élet halál harcot vívott egy tűzcsappal, mindenki lehülyézte és kinevették az egyik okostojás még oda is ment és úgy csinált mintha épp oda brunyálna, de a kisgyereket ez sem zavarhatta, hiszen el volt foglalva a nagy csatával, melyet a piros tűzcsap ördögével vívott... először szánakozva néztem a kisgyereket majd lassan én is elmosolyodtam ugyan akkor sajnáltam is mert igen kicsi volt és látszott rajta, hogy valami nagyon nincsen rendbe. Szakadt kis ruhájába előttem ült a buszon, úgy éreztem valahogy segítenem kéne neki, de nem tudom hogy...

Haza értem és beszéltem Janival minden tök jó volt, csak hát nagyon szeretem a Janit, de nem akarom, h szomorú legyen mert megint megbántottam, nem szóltam neki, h már jó a telefonom, de istenem nem tartottam fontosnak azt, hogy közöljem "Jani jó a telefonom" ill majdnem jó, de mindegy megint úgy jött ki mintha hazudnék és szarul esett kellemetlenül éreztem magam. Épp, hogy mennie kellett anyu lekapcsolta a biztosítékot. -.-" És kiderült Keke volt barátnője utál engem, de jó pedig én bírtam a csajt. :( És nem is csináltam semmi rosszat... csak 1x kamoztunk, hogy felvidítsam mert dobta a barátnője, de hihetetlen ha már bekapcsolom valakinek a kamot, akkor már rögtön össze is hoznak vele, hát milyen bolond világba élünk. -.-" Amúgy ma jó volt, mert át jött a Szandi, beszélgettünk kifestettem és megcsináltam a haját, meg vettem bombás energia italt dobozosat fincsi volt. Most meg hulla fáradt vagyok, de meg akarom várni a Janit, hogy tudjunk beszélni. Mert holnap lehet elmegyek arra a gyereknap féleségre, mert találkoztam alsós tanárommal és megkért hogy menjünk el a csapatába, jó is lenne de 8kor lesz és én akkor még aludni szoktam. De ha Regi, Szandi vagy Jenny nem jön akkor én se megyek mert egyedül nem akarok elmenni. De szerintem jó szórakozás lenne.

2010. május 26., szerda

Béka Boncolás...Brekkekee *.*

Muszáj ennek a témának, egy külön bejegyzés, mert nagyon nagy... XĐ
Az egész egyik nap, testnevelés órán kezdődött a testnevelés tanárnő, mondta, hogy ha a Jenny nem jár be testnevelésre megbuktatja. Regi szólt erről a Jennynek, aki azt mondta haza megy és begyógyszerezi magát, ha megbuktatja a tanárnő. És ebből jött a boncolás, mert ha Jenny begyógyszerezi magát és meghal fel boncolják. És azt kérdezte, hogy a boncolásnál pucérra vetkőztetik e? én mondtam a Reginek, hogy igen. Mert akkor majd meg kell borotválkozni xĐ juj.. a Regivel megbeszéltük, hogy mi is boncolunk békát! XĐ Oké oké, de ki fogja megölni előtte a békát, mert élő békát mégse boncolhatunk?! Regi ötlete: folytsuk vízbe a békát, mert ha már nagy a béka akkor tüdeje van, majd bele teszi a vízbe és nem engedi fel levegőért. Aztán megfullad a béka, nem tudom nekem ezt nehéz elképzelni, hogy egy béka halálát fulladás okozza. Mondtam Janinak is ő meg elmesélte, hogy régen cigiztettek a haverjával békát és, hogy felrobbant. Úristen. xĐ De így legalább nem kell boncolni, mert össze szedhetjük a szétrepült darabkáit, de nem a Regi boncolni akar. De ki fogja megölni a békát és honnét szerzünk cigit? XĐ Na ez egy jó kérdés, béka az csomó van a kertünkbe, de én hozzá nem nyúlok. Janinak mondtam én meg akarom nézni, ahogy szétrobban egy béka, de csak akkor ha a robbanás után semmi baja se lesz a békának. Jani szerint nem kis baja lenne utána, szval arra a döntésre jutottunk nem cigiztetünk békát, majd inkább mást, de azt nem írom ide mert akkor nagyon gonosz lennék és nem vagyok az. (A) Szeretem az állatokat és nem bántom őket, de ez egy nagyon dilis ötlet volt. És úgy éreztem muszály megosztanom veletek is. Csak annyit kérek ne próbáljátok ki otthon. xĐ

Mond mi kell még?


Mond mi kell még?
 |Írta: Nyitrai Viktória|

Bár elmondhatnám, neked mennyire szeretlek.
De oly távol vagy... szívem összeszorul, 
minden egyes pillanatban, amikor rád gondolok.
Szívem szíveddel egyszerre dobban...

Képtelen vagyok le írni mit irántad érzek.
Kevés a szó, s erre egyik sem találó... 
Annyit szeretnék csak neked mondani,
köszönöm, hogy vagy nekem.

Félek, hogy elhagysz, bár tudom ez lehetetlen.
Hisz oly sokszor mondod, sosem történhet meg.
Én hiszek neked, bízom benned.
Te vagy nekem a reménysugár, mely kivezet a sötétéből.

De kérlek sose hagy el, mert én nélküled,
Nem találok ki az alagútból. 
Én nélküled nem is érek semmit, csak egy
magányos meggyötört lélek vagyok, de veled együtt önmagam.

Mond mi kell még? <3

A Te Vigyorgó Kis Vadalmád! (L)

 A mai napom is elég érdekes volt, már egy hete rosszul vagyok. De nem csoda, anya mondta, hogy az idióta apám kicserélte a mosogató szivacsot arra a szivacsra, amivel a wc-t szoktuk pucolni, tudom fújj... de ilyen az én apám. Szerintem az se tűnne fel neki, ha meghalnék, majd csak másnap mikor jön, megnézni nem hogy lógjak a suliból, mert az szörnyű lenne. -.-" Janival beszéltem nagyon szeretlek kicsim és már várom, a nyarat. <3 Tegnap hibáztam és megértem, ha nem bízol bennem, mert nem mondtam el, hogy mással is beszélek, és azt hitted hülyének nézlek, de ez nem igaz, csak kicsit túl féltékenynek, de mindegy nagyon szeretlek és nem akarom hogy ilyen hülyeségeken törd a buksid. Szeretlek és mióta ismerlek nem kell más, ha ez nem elég akkor nem tudom mit csináljak. :( <3 Azt mondtad nem haragszol rám, de az a %-os bigyó amit írtál az szarul esett és szomorú vagyok tele bűntudattal. Mert én csak téged szeretlek. :) <3 Írtam is egy verset majd felrakom. És remélem tudunk majd beszélni a héten mert nagyon hiányzol. <3 Na jó megint átmentem E/3-ba xĐ, de ennyi elég is te vagy az én szuperhősöm én meg a te vigyorgó kis vadalmád <3 és örökké szeretni foglak. Suli után találkoztam a buszon Szandival fúú Szandi, most legszívesebben megfojtanálak! De majd jössz pénteken, majd akkor... <3 Megvédtem a pisisek seregétől ő meg cserébe jól beégetett a buszon, de szerintem észre se vette, hogy a nő aki mellette ült végig azon röhögött, hogy a Szandi mekkora marhaságokat dumál, nekem ott telt be a pohár, hogy idézem "-Annyira várom már, hogy Janival legyek.. -Ja persze majd dugtok egy jót." A nő aki mellette ült úgy döntött inkább arrébb megy szval volt helyem a buszon. XĐ hehe.. mindenbe van jó is, de a nyilvános hülyeségeivel leállhatna a Szandi, mert nem akarom, hogy megint rólam mennyen a pletyka a faluba, mint tavaly rosszul lettem osztálykiránduláson és hányingerem volt, ebből lett egy olyan pletyka, mire anyukám vissza hallotta, hogy "én az osztálykiránduláson hánytam és biztos terhes vagyok". Hát igen kicsi a falu tele szarkeverő parasztokkal, tisztelet a kivételnek már ha akad olyan. Szóval nem lepne meg egy újabb pletyka roham, sőt kíváncsi is lennék az új verzióra, mert ez a terheses ügy nem éppen egy eset volt. Viszont kezdek aggódni Weu miatt, nagyon eltűnt félek, hogy valami baja van. :'(

Szeretlek kicsi szuperhősöm!

Szeretlek kicsi szuperhősöm! <3
Egy újabb gyönyörű vers a kicsimtől...

"Ha elalszom mindig rolad almodom,
ez az az alom ami szebb mint a tobbi!
Kicsi szemeim becsukva csak rad gondolok.
Rad gondolok hogy veled lehessek.
Fontos vagy, szeretnem hogy erezd!
Erezd amit en erzek, a vagyat, a szerelmet.
A szerelmet mi szavakkal le nem irhato.
Mikor az embert kellemes erzes jarja at. 
Minden vagyam egyutt lenni veled!
Rabul ejt ragyogasa csillogo szemednek!
Latni a vagyat, a tuzet ami eltet!
Kezed fogni, arcodra csokot adni, szeretni!
Tudd meg, hogy szeretlek, nagyon szeretlek!
Csak is a nyart, a talalkozast várom, mely gyonyoru lesz barmely alomnal!"

2010. május 23., vasárnap

Szeretlek kicsim, mindennél és mindenkinél jobban...

Én is Nagyon szeretlek és nem akarlak elveszíteni, kérlek ne haragudj, ha valami rosszat csináltam, nem volt szándékos :'( Kérlek maradj velem örökké én ígérem soha többé nem csinálok semmi rosszat! Köszönöm szépen ezt a csodálatos videót.. <3 Imádlak <3
Szeretlek nagyon! :'( Örökké <3

Kell egy kis madár...

Tegnap voltam fodrásznál, az eredmény szörnyű lett ezért nem mutatok képet. Frufumat jól le vágta alig van valami elől... -.-" Most mentem utoljára fodrászhoz. Na mindegy majd megnő. :) Janival tegnap túl voltunk az első "vitán" volt minden sírás duzzogás.. de végül is minden oké. Hülyeségen meg nem vitázunk én nem is mondanám vitának az olyan csúnya szó. Szeretlek picim és ne szomorkodj én soha sem hagylak el... <3 Ja meg gondolkodtam és jó, hogy elmondtad majd még megbeszéljük ezt mikor együtt leszünk... Nikivel is beszéltem, de vele ma kapott 2 új kiscicát, nekem is kell egy kis állat, de macskát nem tarthatok házba, mert a mi házunkba egyszerre csak egy szőrös állatnak van hely... az apámnak. Szóval arra gondoltam, hogy újra beszerzek 2 vagy 4 papagájt mert imádok őket, ahogy csicseregnek meg veszekednek...pont olyanok mint én... vagy pedig beszerzek újra halakat, mert azokat is szeretem, de legutóbb megették egymást szval lehet nem kéne... vagy max aranyhalakat meg olyan kis fekete halacskákat, olyat ami régen volt a telefonos reklámba az a tipikusan "cukor ment a szemedbe, hogy ilyen édesen nézel" halacskát. Még nem tudom, de valami aranyos állatka kellene amit tarthatok bent is, hogy ne legyen semmi baja.
Tengeri malacunk már van, de folyton áhh nem is tudom milyen hangokat ad ki.. és tiszta büdös, de ezért őt is szeretem. Meg a cicáimat is, de a Manó szerintem beteg mert nagyon lefogyott és tele van kulacsokkal, amiket már én sem bírok kiszedni, mert nem engedi. Anya meg haragszik rá, mert szokása, hogy az ablakban alszik és nekünk most az ablakba virágok vannak, szval szegény virágoknak annyi az összeset szét feküdte. Apa is haragszik rá mert az új fa ajtókon élesíti a körmét és hát az is elég szép lett... a másik cicám pedig egyre kevesebbet van itthon. Megnéztem a malacperselyemet mennyi pénz gyűlt össze és, hogy milyen kis állatot tudnék be vállalni, hát nincs valami sok, mert folyton energia italra költöm, de 700Ft-ba kerül egy hullámos papagáj, ha minden igaz kalitkánk pedig van meg kell néznem meg van e még a madár fürdető meg az itató és az etető, akkor már tudni fogom mennyit kell költenem. Az eledelre elsőre egy 1000Ft-ot kéne szánnom meg akkor már veszek nekik valami kis csilingelős harangot vagy játékot, mert tudom, hogy a madarak is szeretnek játszani. Fúha meg akkor már vennem kell olyan madár gyógyszert is megint, hogy ne legyenek betegek, hát ez sokba lesz, de nem érdekel... :) Nekem kell kismadár.

Szeretlek kicsim (L)

Egy újabb  vers a kicsimtől...

Szeretlek nagyon, s szivembe zartalak,
Barhova tekintek mindenben teged latlak.
Miota ismerlek mindig csak rad vagytam,
Rabul ejtettel, azota ra sem nezek masra.
Minden Veled toltott beszelgetes szivemben itt el,
S gondolatban felidezem a megismerkedest.
Ilyet nem ereztem senki irant meg,
S  mindorokkre, mindig ilyen szep lesz,
Remenykedon Feled a kezem kinyujtom,
S ha felnek a holnaptol, huzz magadhoz.
Nem tudhatom meg hogy mi var ream,
Mert oly messze vagy, el sem erlek talan.
Folyton azon merengek, milyen jo lenne veled,
De messze vagy tolem nagyon messze.
Nem tudok figyelni, mert te jarsz eszemben,
Mardoso fajdalom, melynek oka a tavolleted.
Te vagy nekem az eletem s egyben a vegzetem,
Szivemet szivedert adtam, tudtam hogy ennek igy kell lennie
Te vagy ki eltet, s te vagy ki majd a tavolban temet,
Ma meg remenykedem, bar tudom hamarosan hozzad megyek el.
Nem szarnyalhatunk a szerelem mamoran mi ketten,mert oly tavol vagyunk,
Nem suttoghatom fulleidbe hogy mennyire szeretlek .
Bennem elsz mindig, legy barhol is.
De a napok porognek, mint regi filmek
Sokszor eszembe jut, hogy hamarosan veled lehetek
Tied a szivem... mint mar oly nagyon reg,verzik a szivem hogy nem lehetek veled,
Oly kegyetlen a sors, hogy tavol tart tolem teged
De tudom hamarosan minden mas lesz, akarmit megteszek, csak hogy veled lehessek!

Szeretlek Jani és köszönöm a szép verseket. <3 Örökké... (L)

2010. május 21., péntek

Meg ne próbáld ezt még egyszer!

 Mai nap is elég érdektelen volt. Suliban unalom volt. A többiek a viselkedésükkel kiakasztották az Irodalom tanárt. -.-" Nem tudom miért jó ez bárkinek is, nagyon gyerekesek. Regi szerencsére volt suliba ezért volt akivel beszélgetni tudtam, de nem tudom mi lesz velem ha tényleg sulit vált. Szerintem abba beleörülök, nem fogom bírni. Ő az egyetlen normális jelenség a Magánban. Egyik dilis osztálytársa ma meg akarta fogni a derekam én meg átugortam és elmenekültem, engem ne tapizzon egyik idióta se, van éppen elég gondom nem hiányzik, hogy még rám is akaszkodjon valaki. Regivel suli után felmentünk a pályaudvarra megvárni a Szaszát vettünk energia italt és egy 2 kék színű pillangó rá repült a táskámra nagyon aranyosak voltak, Regi le is fotózta az egyiket, majd felteszem a képet, ha el küldi. Elkezdtem mondani a hülyeségeimet, hogy ez a pillangó az új barátom. xĐ De jött a Szasza és elijesztette őket. -.-" Akkor elmentünk napszemüveget nézni a Szaszának és el hozott minket az apukája. Aztán fél úton találkoztam az unokatestvéremmel, aki haza hozott. Regivel megbeszéltük elmegyünk sétálni, de volt egy kis kellemetlenség a szüleivel, úgyhogy majd legközelebb. <3 Úgy volt, hogy egész nap nem lesz áram, de szerencsére olyan 3-4 óra felé vissza jött, gyors bekapcsoltam a gépet és elolvastam amit a Janim írt, mert tegnap mondta, hogy írni fog. Olyan szép verset írt nekem megint, hogy ne sírjak mert ő itt van nekem. *.* Meg, hogy ne sírjak megbocsáltott nekem, de azt nem tudom mit... :) na mindegy lényegtelen... az egyetlen ami fontos az az, hogy szeretlek és már várom, hogy találkozzunk kicsim. <3 Itthon nagy az unalom, msn-re is ritkán megyek fel, mert semmi értelmét nem látom, aki akar az úgy is megkeres, aki meg nem az le van szarva. ennyi...
Amúgy ma 4 doboz energia itallal mérgeztem magam, hmm fincsi! XĐ És ma megnéztem 3x a Vándorló palota című animációs filmet, csak dicsérni és ajánlani tudom mert elképesztően szépen el van készítve a történet magával ragadó és a táj gyönyörűen meg lett festve egyxerűen lélegzet elállító! Ha van rá lehetőséged és még nem láttad akkor muszáj megnézned neked is. :) Itt egy kis ízelítő is:

A Zöld Szemű Szörnyeteg...

/"...féltékenység és féltés ezt a két dolgot, csak egy hülye keveri össze..."/
Nagyon ritkán vagyok féltékeny, mert szerintem hülyeség. De féltékeny vagyok azokra az emberekre, akik megadhatják és képesek arra amire én sosem leszek. Vannak akik jobban rajzolnak nálam, de én csak a rajzoláshoz értek és nem valami jó érzés ha semmiben sem lehetek kiemelkedő, mert valaki mindig jobb nálam. Barátaim kik messze laknak s barátságunk már lassan semmivé foszlik.. én féltékeny vagyok azokra az emberekre akik minden nap láthatják a barátaimat és a végén közelebb lesznek hozzá mint én magam. Gyűlölöm ezt az érzést, hogy nem foghatom kezed nem nézhetem a szemed és már nem is beszélek veled. Búcsúból, hiány lett, hiányból félelem, félelemből keserűség, keserűségből csalódottság, csalódottságból féltékenység... végén szeretlek helyett hiányzol majd s hiányzásoddal majd elfeledlek mert te is elfeledtél, mondod, hogy nem de a lelked legmélyén te is tudod, a mi barátságunknak vége. Már nem gondolsz rám, másokkal mész szórakozni, nem válaszolsz a hívásomra, kereslek de nem érdekel. Egyedül maradok, mert mindenkinek a legjobb barátja akarok lenni, de be kell látnom egyxerre csak egy legjobb barátom lehet., ha ezt nem fogadom el egy se lesz. Elfelejtesz és ez nagyon rossz nekem, de tudom az én hibán én tehetek róla. Mert azt hittem a barátság erősebb mint a szerelem, de tévednem kellett. Csalódtam eleget, míg végül szívem kővé dermedt, melyet talán soha többé nem lágyít meg az idő. Szeretlek... hiányzol... ezek mind csak üres szavak ha nem érzed ne mond őket, boldogtalanná ne tedd kit boldoggá nem tehetsz... barátod csak akkor lehet ha te magad is barát vagy. Nem tudom már ki barátom s ki ellenségem. Barátban csalódni a legrosszabb!

2010. május 18., kedd

Jóban-bajba, de legtöbbször baj van...

 /"Az igaz barát bajban is barát tud maradni és mindent megtesz, hogy segítsen"/
Tegnap nem mentem suliba, mert nagyon rossz volt az idő Német tz-t írtunk volna és egy jó okot se tudtam mondani, hogy rá vegyem magam arra, hogy iskolába menjek... ezért itthon maradtam tanulni, de szinte egész nap Janival és Weuval beszéltem. Szegényén Weuról megtudtam, hogy babát vár és a barátja letagadja, mert hogy ők vigyáztak szóval nem lehet baba, és jól leoltotta Weut, hogy milyen szánalmas, hogy ilyeneket kitalál róla, szerintem meg ő a szánalmas... ha már megtörtént legalább vállalná a felelősséget és nem rögtön neki ugrani szegény lánynak. Még nem tudjuk mi lesz a szülei még nem tudnak róla, de azt tanácsolom, mi hamarabb szólj anyukádnak, akkor is ha tényleg megakarod tartani, mivel még kiskorú vagy a szüleidnek gyámságba kell venni a kis lurkót, mert ha ezt nem teszik félek elviszik tőled és ezt nem akarom, viszont még fiatal vagy egy gyerekhez te magad is még gyerek vagy, tudom, hogy ellenzed az abortuszt, és szüleidnek is kellemetlen lesz elmondani, de kérlek mond el mihamarabb, hogy segíteni tudjanak, akármi is lesz én melletted állok és megígérem, hogy meglátogatlak. ^.^ Volt barátodat, meg legszívesebben fejbe csapnám meg az enyémet is de ez lényegtelen. Picike Weum annyira szeretlek még mindig nem tértem magamhoz a hírtől... tegnap este kamozutunk is annyira szép *.* fel sem fogom hogy miért pont vele történik ez. De minden rendbe fog jönni kicsim. :) Csinált is egy nagyon szép és szomorú videót, amin elsírtam magam, ha nem bánod be rakom én is a blogomba, mert tényleg nagyon szép lett. És megígérem akármiben tudok én segítek neked és mindent megteszek, hogy segíteni tudjak neked... akár milyen messze is vagy tőlem <3
Janival is beszéltem tegnap, már annyira szeretnék vele lenni és kezét fogni :$ Sajnos csak hétvégén tudok vele beszélni, addig marad a levelezés, de az is valami. Jól esik, hogy van aki gondol rám és azt mondja szeret <3 Én is szeretlek kicsim és remélem hamarosan találkozunk <3
Írt nekem egy verset is :)
Mikor eloszor tunt elem, draga volt, mint egy tunemeny,
kit azert kuldott eletem, hogy egy perc disze o legyen.
Szeme mint alkony csillaga; s az alkony hozza a haja:
csak ennyi benne az, ami nem majusi es hajnali. 
Vidam kep, edes konnyuseg: meglep, megallit es kisert.
De tobbszor latva: latomany volt o, es megis foldi lany.
Lepese szuzi es szabad. Hazias minden mozdulat.
Alakja nyajas, tiszta feny. Nyomaban emlek es remeny
kelt: mivel o sem alltat a sziv mindennapi es primitiv
ehei, kis buk, oromok, csok, konny, mosoly, vagy, gancs folott.
Azota hiven nezem ot, s lesem elete utemet.
lelket lelegzo draga leny: utitars a Halal fele.
Szilard esz, gyenged akarat, szivos ero halk baj alatt.
Valodi kedves, jo s igaz, intes, parancs, deru, vigasz.
Szerelmem, es megis valami fenyt erzek, ami angyali...(L)

Szeretlek kicsim<3

2010. május 16., vasárnap

Pedig én csak boldog akarok lenni..

 Pedig én csak boldog akarok lenni.
 |Írta: Nyitrai Viktória|

Miért van, ha boldog vagyok, akkor is fájnia kell... 
Fájnia kell másoknak, hogy boldog vagyok? 
Irigy emberek ti kik árnyak közt éltek, mond mit ártottam, 
Hogy ily megvetéssel, gyűlölettel fordultok felém... 
Pedig én csak boldog akarok lenni. 

Nap sütésben táncra kelni, madarakkal szárnyalni,
Ez oly nagy vétek, mit elkövettem?!
S ti látván mosolyomat, meg tiportok...
Pedig én csak boldog akarok lenni.

Szerelemmel szeretek, s barátoktól rettegek.
Ez világnak szégyene, de mond miért??
Mit tettem mi ennyire szemet szúr néktek...
Pedig én csak boldog akarok lenni!

Csalódnom kell, hogy tisztán lássak!?

/"A jó sors szerzi, a balsors próbára teszi a barátokat."/
Reggel minden jól kezdődött... anyámék gyilkolták egymást és szakad az eső... Fel léptem msn-re tegnap megpróbáltam le koptattni a Tomit, erre ő nagyon mérges lett, húga pedig akiről azt hittem az egyik legjobb barátnőm kiderült, hogy még se annyira... majdnem letépte a fejemet, mert, hogy mi az hogy én nem akarok össze jönni a Tomival, meg hogy a Jani messze van meg idős és úgy is csak arra kellek neki. Köszönöm szépen Mónika ezt sosem fogom elfelejteni neked, abban biztos lehetsz! A Regi pedig sulit vált, mert kikészítették ezek a barmok, de ő az egyetlen akivel beszélgetni szoktam, mi lesz így velem? Nem akarok egyedül maradni! De ez azért kicsit irónikus.. elmegyek a Dorisz ott marad, most meg a Regi megy el és maradok egyedül, vicces de a vége mindig ugyan az egyedül maradok... Egyszerre elennem fordult a világ, nem nagyon bírom a nyomást sosem érdekelt mások véleménye, de istenem én a Janit választottam, nem érdekel ki mit gondol! Szeretem és szeretni is fogom, nevessen aki akar! Végre boldognak éreztem magam, de mindig elrontják a kedvem. De miért kérdem én? Kinek ártottam, hogy többen gyűlölnek mint ismernek? Érdekesek az emberek butaság van az összes fejébe, nem látják a fától az erdőt. Sokan azt mondják bolond vagyok, egyedül anyám mondta azt, hogy felképeli azokat akiknek nem tetszik a döntésem. Nagyon szeretem, még ha miatta is kell most tengődnöm, de igaza volt, hogy kivett a suliból kezdtem elzülleni, minden volt pia, cigi meg sorolhatnám... Rá mutatott arra, hogy csak magamra számíthatok. Semmi sem az aminek látszik. A barátok jönnek mennek s minden elmenő elvisz belőlem valamit, ami tán sosem jön vissza. Ne bízom már a véletlenekben, hiszem, hogy minden okkal történik, a hibáink azért vannak, hogy tanuljunk belőlük, mert csak így lehet túl élni ezt a nehéz időszakot... A döntés az én kezemben van senki sem dönthet, gondolkodhat, érezhet helyettem. Sokszor hibázok, de egyiket sem bántam meg, kellenek ezek a hibák! Egy pillanat is elég megszeretni valakit, de ezt rajtam kívül senki sem érti, nevess rajtam ha úgy érzed más vagyok, de én is nevetek rajtad, mert te olyan vagy mint a többi... és sajnálom ha rosszat tettem ellened, nem szándékos volt... de nem bántam meg ezt remélem tudod!

2010. május 14., péntek

Free Hugs Campaign

Juan Mann érdekes tüntetésbe kezdett, hogy kicsit jobbá tegye a világot. 
Szerintem ez egy nagyszerű ötlet! Juan Mann egy zseni! Ingen Ölelést Mindenkinek! Engem nagyon megfogott ez a videó, muszáj megnéznetek! :') Amíg vannak még értékes emberek ezen a földön <3 Addig az emberiség jövöje sem teljesen reménytelen...

2010. május 13., csütörtök

Nagyon nagyon nagyon és még annál is jobban

/"Pici erdőben pici nyuszi, pici szádra pici puszi! Egy bűnöm van, nem nagy vétek, két szó az egész: SZERETLEK TÉGED! "/
 Ma reggel sikeresen lekéstem a buszomat, de nem baj még így is sikerült be érnem a tesi órára a pocsolyában kellett futnunk. -.-" Nagyon élvezetes volt, főleg mivel nem vittem váltó cipőt, de semmi gond, megoldottam a cipőmet az osztályteremben lévő szivaccsal tisztítottam le a tanárok nagy örömére. Az egész nap unalmas volt... Regi ma se volt suliba mert még mindig beteg. Jobbulást neki! Haza felé a buszon találkoztam a Nikivel jó volt újra látni és beszélgetni vele, egyszerűen imádom! De szegénynek az utolsó cicája is elhalálozott, reggel mikor mentem a buszra láttam szegény cicát valaki elgázolta. -.-" Anya is látta nagyon ki volt akadva, hogy hogy tud valaki bántani egy kis állatot egyszerűen szánalmas! Haza értem és anyáékkal elmentünk vásárolni az eső egész végig szakadt, nem volt egy kellemes az utazás... A boltba vettem Bio energia italt fincsi volt. Meg találtam egy "Don't worry"-s pólót, de vissza raktam mert semmi kedven nem volt felpróbálni, meg találtam Jack-es táskát, de drága volt ezért nem kaptam meg. Haza értünk tiszta hulla voltam, de első dolgom volt megnézni, hogy írt e a Jani levelet, olyan aranyos mindig ír nekem *.* Meg felrakott a vipjére, jaj annyira szeretem. Az a baj, hogy nagyon sokat kell dolgoznia és ezért keveset tudunk beszélni, de ma megvárom msn-en, jaj annyira imádom... de ennyi elég is lesz, mert már megint áradozom. xĐ De akkor is szeretem és ennyi... nem hittem volna, hogy valaha még egyszer kimondom ezt a szót, de nagyon szeretem és hiányzik. Hiányzik mindene a humora, a mosolya a boci szemei és minden ami vele kapcsolatos. Superman-em <3 Én is raktam fel róla képeket vipemre. Nagyon sok komit írt hozzá, és nagyon nagyon örültem neki <3 Már várom a hétvégét, hogy még többet tudjunk beszélni. :$ Móni bátya meg nem fogja el rontani a kedvem a hülyeségeivel, nem foglya fel, hogy szemét alaknak tartom. XĐ De ez az ő baja, nem az enyém. pff...

2010. május 11., kedd

Egy Superman a barátom!

/"Azért mert ilyen eddig nem történt, nem biztos, hogy csak a mesében létezik.."/
Annyira boldog vagyok, hogy az hihetetlen!!! Mától számítjuk a kapcsolatunkat a Janival, nagyon kezdem kedveli, sőt annál is jobban, nem hittem volna, hogy valaha ilyet mondok, de bár itt lenne velem. Június végén jön haza Magyarországra, már annyira várom. Azt mondta le jön palotára vonattal. Ma be kapcsolta a kameráját, annyira imádom ahogy vigyorog és amikor zavarba van, hát az valami nagyon aranyos látvány, meglátva nekem is sokkal jobb kedvem lett a szám pedig a fülemig ért. :) London Ó London, mit rejtesz még számomra... És és azt mondta szeret! <3 Ma pedig átjött a Szandika és tök jól eldumáltunk, meg kaptam Family Guy-os övet imádom, nagyon baba... Annyi mindent tudnék még írni, de annyi de annyi mindent, áradozhatnék, hogy mennyire boldog vagyok, de inkább írok egy verset mert ez tényleg hihetetlen:

Mesebéli Herceg
|Írta: Nyitrai Viktória|

A holdfény világította szívem,
össze tört darabkáin, 
újra csirázik a szerelem.
Ki gondolta volna,
hogy ha a zárt ablakot újra kitárom,
be repül rajta kit már rég várok,
Fülembe súgja szeretlek,
és én balga módon majd hiszek neki,
mert hinni akarom, hogy hihetek neki!
Kezébe teszem, majd mit legjobban féltek,
darabkákból össze tört szívem, és bízom benne,
hogy meg gyógyítja s megbecsüli azt, 
mi másoknak már nem kell.
Csillagok az égen, Ő pedig itt vélem,
karja ölelésre nyúlik, szemében látom a jövőt!
Csókja édes mint a barack lekvár, 
s szavai mint egy könnyed hárfa, 
úgy csalogat a hálójába.
S én hiszek neki, mert szeretném, ha szeretne.
Ő átölel és elrepülünk az ablakon át, 
oda hol a madár se jár,
Csak Ő meg Én!
Örökké! <3

2010. május 9., vasárnap

Mert ilyen is kell!

Szünetbe sok minden történt... Elhatároztam, hogy tanulni fogok, de semmit sem tanultam, elhatároztam, hogy aktívabb leszek erre csak aludtam. Most pedig itt ülök és ezt a pár sort írom ahelyett, hogy kémiára, németre, nyelvtanra vagy biológiára tanulnék, hát igen ez vagyok én! Ha megbukom megfogom érdemelni, ha pedig mégse akkor hálát adok a jó égnek, hogy 10.-es lehetek ebben a pokolban, amit Magán iskolának neveznek. Szerintem az iskola egy fajta próbatétel az életbe, amit mindenkinek végig kell csinálnia. De nem mindegy, hogy örömmel teszi vagy gyűlölettel és félelemmel. A nagyszüleim azt mondják, életük legszebb időszaka volt a középiskola, bár nekem is az lehetne... A szünetbe megbeszéltük a Regiékkel, hogy elmegyünk csavarogni, de nem jött össze le kellett mondanom, mert anya nem engedett el. Regi szerintem most haragszik rám, de ezt is megérdemlem, elvégre semmit sem tettem eddig a barátságunkért. A Dorisszal is alig-alig beszélek, pedig ő volt a legjobb barátnőm, Móni szerint ha ennyire nem érdeklem, akkor nem is barát, de nem értheti ezt a Móni, a Dorisz más ő olyan ember akiből nincs még egy és a barátságunk olyan erős és igaz volt, mint egy hófehér galamb a templom tetején. Ezért fáj annyira, hogy a barátságunk homályosulni látszik, a galamb pedig haldokolni... De nem az a típus vagyok, aki feladja! Mert az életet élvezni kell, hiszen elég időnk lesz halottnak lenni, akkor miért ne használhatnánk ki az élet apró csodáit, mint a napfény, a barátság és az a fájdalmas izé a szerelem, de akkor is szükség van rájuk, hogy teljes legyen ez a néhány röpke év, ami hamar elszalad úgy, hogy észre se vesszük és hopp, már családunk van és öregek meg betegesek vagyunk, mert végül mindenki ugyan úgy fogja végezni, mindegy ki volt és mit ért el az életbe a végén mindenki egy fa dobozban végzi néhány méterrel a föld alatt, egy keresztel a feje fölött, és ez a kereszt lesz az egyetlen ami emléket állít, hogy igen is ő élt ő létezett! A többi embernek ez lehet nem sokat jelent, de nekem igen! Ha majd eljön az időm azt szeretném, hogy a keresztemen az álljon "Boldog volt és halála után sokaknak szívében tovább él"... Mert ez fontos! Boldogan akarok élni, de semmit se adnak könnyen, ki ne akarna boldogan élni? de ki az aki tesz is érte? Én tenni fogok!

2010. május 5., szerda

I love shopping!

 /"I love shopping"/
Reggel fel léptem msn-re, hogy megbeszéljük Nikivel, h mikor indulunk Palotára. Rám írt msn-en Dawe, tök jól elbeszélgettünk, eleinte féltem, hogy megakar enni, de ebbe inkább most nem megyek bele, mert elég hosszú és érdekes story lenne... majd talán egyxer. Amúgy Dawe külsőre nagyon hasonlít Marilyn Mansonra, persze sokkal helyesebb. Nem tudom nekem mindig is a különcök tettszettek, azok a fiúk akik mertnek mások lenni... beszélgettünk olyan jól, hogy majdnem lekéstük a buszunkat a Nikivel. Dawe elég érdekes ember, szeret olvasni és még macskája is van... ritka az ilyen, de tetszik... Anya is látta a képét azt mondta, hanyagoljam mert tuti sátánista és megakar ölni, szval kaptam az okítást, ha még is úgy alakulna, hogy megzabál, feláldoz vagy netán kiszívja a vérem, a kedvenc pólómat a Doriszra hagyom, úgy volt ellógok suliból és el megyek hozzá, de eléggé eltűnt mostanság ezért nem találkoztunk. Nikivel Palotán vettünk energia italt és végig jártuk a butikokat. Én vetten egy Alice csodaországban-os pólót hihetetlen, hogy pénzt adtam ki csak azért mert rajta volt a fehér nyúl a pólón. Meg vettem még egy pár pókos fülbevalót és egy csoda szép csipkés fekete fűzőt, már most imádom olyan nagyon gyönyörű, ennél szebb fűzőt még sosem vettem. De vajon elmerek benne menni suliba elégé kis falatka fűző, alig takar valami, de mégis annyira tetszik le se akarom venni. Piercigeket is néztünk a kirakatban, meg medálokat nagyon szépek voltak, főleg a sárkányos az totál kész volt, kell! Meg volt pillangós, szitakötős meg egy csomó zacis medál is, imádom a régi ékszereket, amiknek már múltjuk van. Niki napszemüveget és körömreszelőt vett. Találkoztunk a Mercivel is elégé le volt ragadva a stílusomnál, ez kicsit zavart. Niki megnyugtatott neki tetszik a stílusom. Haza értem kitakarítottam, de volt egy kis gondom a porszívóval mert több pór jött ki belőle, mint amennyit felszívtam, meg a virág az ablakomból rá burult a vezetékekre vízzel földdel mindennel együtt... mire kész lettem nagyon elfáradtam, úgyhogy el kellett halasztanunk Nikivel a sminkes napunkat, hétvégére. De most legalább rend van a szobámba...

2010. május 4., kedd

Utolsó Nap

Először is boldog névnapot Móni! Nem tudom mire jó a névnap sose értettem, de akkor is boldog névnapot szeretnék neked kívánni!
Ma reggel mire felkeltem anya már nem volt itthon, apa hívott, h be kellett vinni a kórházba, mert este rosszul lett. Eddig akárhány orvosnál volt mindegyik mást mondott. Ahány orvos annyi diagnózis... mondtál már, h a kullancsok által terjesztett betegség, de azt is mondták allergia, most valami refluxot mondtak a másik doki szerint meg valami a gyomrával a baj. Szerintem csak találgatnak, nem tudják mi a baja pontosan anyukámnak, most már szerencsére itthon van egyre több rajta a kiütés. Utolsó nap volt a suliban a szünet előtt. Ezért be mentem és azt tapasztaltam elég nagy felfordulás van a suliban, mindenki kapkodott és azt mondták legyünk csendbe, még a csengőt is kikapcsolták arra az időre amíg írták a dolgozatokat az érettségizők. Ezt leszámítva nagyon idiótán viselkedtek az emberek... mindenki hello, szia, csáó.. nrm vagyok én hozzá szokva ahhoz, hogy ilyen sokan köszönjenek főleg nem fiúk. A Regi osztálytársai jól le osztottak, hogy miért nem beszélgetek velük, mondjuk mert idegesítenek nem kicsit, nagyon... -.-" meg miért beszélgetnék velük egy értelmes szó nem hagyta még el a szájukat, akkor majd pont most viselkednének normálisan, mi? Na persze, de miért beszélgetnék velük, ha a barátnőimmel is beszélgethetek... ez tiszta logikus csak ők nem veszik észre. na mindegy nem szándékszom ismeretséget kötni olyan fiúkkal akik a magán padjait koptatják! Haza felé Regivel bementünk a pályaudvarra és vettünk energia italt, fincsi volt meg fagyiztunk is, amitől igen csak megfájdult a fejünk, Regi szerint én tehetek róla. XĐ De olyan régen ettem fagyit megkívántam és kész. :$ Itthon már várt a kiscicám Napóleon sajnos mint kiderül egy kölyke se maradt életben, azóta folyton folyvást velem van, ma együtt aludnunk a járdán érdekes volt, de imádom a kicsi Napóleonomat, olyan aranyos. Elaludt a kezemen és ahogy csicsikált a fejecskéje elkezdett lecsúszni a kezemről és kopp felébredt szegény . <3

2010. május 3., hétfő

Anya csak egy van!

/"Ha úgy tűnik, minden vitát te nyersz, az még nem jelenti azt, hogy igazad is van!"/
 Tegnap volt anyák napja nekem ez teljesen kiment a fejemből, nagyon szégyelltem magam. De ahogy meg tudtam milyen nap is van azonnal felöltöztem és elmentem a boltba a Regivel. Jó hogy rá mindig számíthatok. Vettem anyunak rózsa illatú parfümöt. Azután a Regivel le mentünk a folyópartra és szedtünk neki virágot. Útközben bementünk a Regi mamájához, nagyon aranyos a mamája, csokit is kaptunk, meg neki is van egy cicája ami nem sokára elleni fog... nekem meg ugye ott a Napóleon cicám, aki elvileg megellet, mert hallottuk a Regivel a kiscicákat nyervogni a tetőn, jaj teljesen bezsongtam már olyan régóta vártam a kis csöppségeket, szerintem jobban örültem nekik, mint akárki más. Találgattam, vajon hányan lehetnek és milyen színűk. Reméltem, hogy legalább egy lesz közöttük amelyik fekete-vörös és fehér foltos, vagy is ilyen tarka cicát szerettem volna, de azt sem bántam volna ha mind egyszínű csak végre legyen megint kiscica a háznál. Apa azt mondta, hogy a kiscicák biztos nem lehetnek a padláson, mert oda nem tud bemenni a macska, de mi akkor is onnan hallottuk a hangjukat még anyu is hallotta őket. Este felé oda adtam anyának az ajándékot és boldog anyák napját kívántam neki, de nagyon rosszul volt este fel kellett vinni az ügyeletre, mert fájt a hasa, hányt és hatalmas kiütések lettek rajta az arca is teljesen feldagadt. Az ügyeleten azt mondták, lehet elkapta azt a betegséget, amit a fertőzött kullancsok terjesztenek, nagyon megijedtem nem akarok, hogy anya beteg legyen én nagyon szeretem őt és sose akarom elveszíteni! Este alig bírtam aludni rémálmaim voltak a kiscicákról álmodtam, hogy a padláson vannak és bántani akarja őket egy fekete hajú lány, nagyon ijesztő volt sírva ébredtem és kutyaugatást meg macska nyivákolást halottam, nem mertem kibújni a paplan alól, nagyon féltem! Reggel anya még rosszabbul volt, már menni is alig-alig bírt, apa pedig dolgozott, anya félt elmenni egyedül az orvoshoz, ezért suli helyett elkísértem, nagyon aggódtam érte, felhívtam a Mónit sírva, hogy szóljon az osztályfőnöknek, hogy azért nem megyek ma suliba mert elkísérem anyát az orvoshoz. Be ültünk a kocsiba, anyán még több volt a kiütés és szédült a szája fel volt dagadva a szemei pedig be voltak esve. Oda értünk az orvoshoz, és bekopogtunk mert anya nagyon rosszul volt, megvizsgálták és megnyugtattak minket, hogy nem a kullancsok által terjesztett betegséget kapta el, hanem ez valami allergiás reakció. Nagy kő esett le a szívemről, akkor nincs komoly baja, szegény kapott egy csomó gyógyszert. Haza mentünk kiszálltam a kocsiból, hogy kinyissam a kaput, de ekkor megláttam Napóleont a szájában hozta a kölykét, aki már halott volt, felkiáltottam, hogy "Ne" és nem bírtam oda nézni, nem hiszem el, hogy történhetett ez. Oda hozta és le tette elém a küszöbre, anya szerint azért hoztam mert azt hiszi tudok a picin segíteni, de akkor már késő volt Napóleon kiskölyke halott volt, megsimogattam Napóleont és a kölyköt bele tettem egy szatyorba, hogy majd eltemessem. Adtam inni a Manónak és Napóleonnak. De Napóleon nem ivott azonnal a kölyök keresésére indult és fájdalmasan nyávogott, annyira sajnáltam, azóta is a kölykét keresi, remélem a többi kölyöknek semmi baja, bár azóta nem halottam cica nyávogást, kezdek aggódni. Amúgy szegény kis csöppség pont olyan volt mint ahogy elképzeltem fekete-vörös és fehér foltos, és olyan kis pici volt, annyira sajnáltam olyan szomorú amikor egy fiatal élőlényt visz el a halál hisz még esélye sem volt az életre.. :( Miért pont ő?? Nagyon remélem, hogy a többi cica jól van.