Egy végzetes nyár/Egy végzetes szerelem

Egy végzetes nyár/Egy végzetes szerelem

|Írta: Nyitrai Viktória|

Forró nyári napon volt, hogy megesett egy fiatal lány s egy fiatal srác egymásba szeretett... Nem sejtették, hogy a másik mit érez ezért, csak barátok lehettek. A fiú úgy tudta, hogy a lánynak a szíve már másé, ezért emészti éppen most magát. De azt nem tudhatta ő, hogy a lány szíve már rég csak az övé.

A lány félt be vallani a fiúnak érzelmeit, így hát lassan, fájó szível és meg gyötört lélekkel elfeledted őt, s a nyár is hamar elszállt, de a srác nem felejt egy könnyen...

Teltek múltak a napok a hetek s a hónapok... A lányt már egy másik srác ölelte. A fiú, pedig kétségbe esetten kereste az igaz szerelmet, de minden egyes lányban csak azt a nyári szerelmet kereste, de sehol sem találta... ezért hát úgy érezte az ő élete semmit sem ér az igaz szerelme nélkül, kit most más ölel, mert ő gyáva volt kimondani érzelmeit. Haza ment s papírt meg tollat ragadott, hogy megírja utolsó búcsú levelét:

/"A lánynak, aki egy pillantásával elrabolta a szívemet!

Fájó szível itt hagyom most e világot, s tudom te már sosem lehetsz az enyém s ez fáj a legjobban, mert nélküled én nem létezem..."/

A levelet az íróasztalra tette. S elment a parkba ahol, először megpillantotta a lány gyönyörű arcképét a tó tiszta vízébe. Ekkor már érezte innen nincs vissza út s bele vetette magát, bánatába a tóba, s mivel nem tudott úszni a sötét tó vize végleg elnyelte. A lányt eközben egy másik srác szorította karjába erősen, de a lány fuldoklott e kapcsolatba, mert a szíve ebben e pillanatban teljesen össze tört s érezte baj van a földre omlott és elvesztette eszméletét. Másnap reggel mikor felébredt kapta a szőrnyű hírt az ő szerelme akit nyár óta képtelen elfeledni a szíve már nincs az élők sorába... 

A temetésen a lány nem bírta végig hallgatni a gyász beszédet s elrohant a könnyeivel küszködve, felfutott a fiú régi szobájába, s az asztalon megtalálta a levelet, miközben olvasta a levelet egy boldog mosoly ült ki a szája szélére, pedig a levél szavai jobban fájtak neki, mint akár mely méreg... Mosolygott mert tudta, hogy a fiú még is csak szerette őt, s akkor abban a szent pillanatban a lány a földre omlott és meghalt. Meghalt egy szebb életért, meghalt egy nyári szerelemért...

E két szerelmes lélek, már csak a túl világon lehetnek egymáséi, az élet megkínozta őket, de most már végre nem fáj semmi mert most már együtt vannak és már semmi sem szakíthatja szét őket...