Az első szerelem mindig nyomot hagy a szívekben, mondják. Én már tudom, hogy valóban így van. Még azt is mondják, hogy az első szerelemtől való elválás nehéz.. nem.. épp az a nehéz, hogy sohasem válsz el.. a szíved mindig felé húz, de nem szabad már úgy gondolni rá... és ezt rajtam kívül nem érti senki. Nem múlt el nap, hogy ne jutott volna eszembe, s ne sírtam volna miatta, mert én rontottam el az én hibám volt. Úgy érzem, mintha a saját érzelmeim rabja lennék, e testben amely szárnyaló elmém börtöne, akárcsak a pokol húsból, vérből és félelemből épül... egyetlen kiút a halál, de az vajon hova vezet? Még nem akarom tudni, mert él még bennem a remény melyet a jelenlegi barátom táplál, de ő se érti ezt, és nagyon megharagudott rám, amikor kinyögtem miért vagyok szomorú... azt hittem szakítani fog velem, de szerencsére nem így lett, és megígértem neki most már képes leszek tovább lépni vele együtt talán sikerülhet, de annyira messze van. Szeptemberbe jön, de addig mi lesz velem, na és utána? azt mondja ne gondolkodjak ilyenen, mert akár itt van akár ott úgy érzi, mintha mindig vele lennék. *.* Sokat aggódik értem, pedig nem kéne, mindig mondom neki, hogy tudok magamra vigyázni, de ez nem igaz... a magánnyal nem bírok el egyedül, akkor támad rám a bestia, mikor egyedül vagyok szobám legmélyén, s kínoz engem, azt suttogja fülembe egyedül vagy, senki se vigyáz rád, néha az az érzésem végezni akar velem... nem bírom sírás nélkül, de eddig erről senkinek sem mertem beszélni, mert féltem magamra haragítok valakit, akit nem kéne hát sikerült is, mert sose bírom megtartani a saját titkaimat. Jani lehet, hogy nem te voltál az első, de remélem, hogy te leszel az utolsó. <3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése