/"Álmodunk a reményről, változásról, tűzről, szeretetről, halálról, és egyszer csak bekövetkezik. Az álom valóra válik, és végül a válasz az élet nagy kérdéseire úgy bukkan fel, mint felkelő nap a hegyek mögül. Oly sok küzdelem, hogy az értelmét, a célját megleljük, végül egymásban találjuk meg azt. A közös átélt mesébe illő és e világi élmények. Alapvető emberi vágy, hogy megtaláljuk a hozzánk tartozókat, hogy kötődjünk, és hogy érezzük szívünk mélyén, hogy nem vagyunk egyedül."/
Egyre többet veszekedünk a Dáviddal, én próbálok normális lenni, de mindig tesz egy megjegyzést, amin én kibukok, mert rohadtul tudd fájni egy két jó indulatú megjegyzése és akkor megint én vagyok a bunkó, ha megsértődöm rajta, de nem tudok mit tenni...
A Doriszban, pedig csalódtam olyan dolgokat csinál, amiket soha sem gondoltam volna róla és rossz látni, hogy ez történik vele mert én nagyon szeretem és fáj, hogy tudom tönkreteszi magát!
Asszem ez egy szar mese...de még szarabb, hogy tudom ez az én mesém és én tehetek róla.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése